Színpad

Haneke A fehér szalag című műve a Katona József Színházban

Az osztrák filmrendező művének színpadi változatát Ascher Tamás rendezésében mutatják be szombaton.

Csak játék és más semmi

Juronics Tamás koreográfus-rendező először rendez operettet a Thália Színházban. Vele beszélgettünk.

A Jézus Krisztus szupersztár újra Szegeden

A dóm felszentelésének 90. évfordulóján tűzik műsorra a Jézus Krisztus szupersztárt a Szegedi Szabadtéri Játékokon jövő nyáron.

Önálló társulata lesz a Váci Dunakanyar Színháznak

A 2020/2021-es évadtól a színház így már nem befogadószínházként, hanem önálló társulattal működik.

Hét erdélyi magyar és egy budapesti színház a bukaresti színházi seregszemlén

Az október 18. és 27. között zajló fesztivált az 1989-es rendszerváltozás és a romániai forradalom 30. évfordulójának szentelik.

A mai világban is vannak kemény gyerekek

Az egri Stúdiószínházi Fesztiválon jártunk, ahol többek között Topolánszky Tamással is beszélgettünk.

Mi történt Vegasban? Egy hónap múlva kiderül

November 8-án lesz a Mi történt Vegasban? című előadás premierje a Centrál Színházban.

Teljesen idegenek a Játékszínben

A világhírűvé vált olasz film, a Teljesen idegenek történetének játszási jogát elsőként a Bank Tamás vezette teátrum szerezte meg Magyarországon. Az olvasópróbát október 7-én tartották.

Mozart-művel látogat az Opera Szentpétervárra

A Magyar Állami Operaház tavasszal bemutatott A kairói lúd és A rászedett vőlegény című előadásával október 12-én vendégszerepel Oroszországban.

A Népek tengere a Hagyományok Házában

Napjaink magyar néptáncmozgalmának kiemelkedő egyéniségeit látja vendégül a Népek tengere című előadásában a Nagyvárad Táncegyüttes október 13-án a Hagyományok Házában.

Ma kezdődik a X. BÁBU Fesztivál

A Budapest Bábszínház a tíznapos rendezvénnyel, amelyre a bábművészet kiemelkedő magyarországi és külföldi alkotóit hívták meg, fennállásának 70. évfordulóját ünnepli.

Fölszállott a páva − indul a gyerekévad

Október 25-én indul a Fölszállott a páva új gyerekévada a Duna Televízióban, amelyben a hagyományőrzés mellett a környezettudatosság is fontos szerepet kap.

„A folklór az én világom”

Október 9-én mutatják be a Hagyományok Házában a Köszörüljük a csorbát című darabot. Rendezőjével, ifj. Zsuráfszky Zoltán Junior Prima díjas néptáncos-koreográfussal beszélgettünk.

„Nagyon fontos számomra a csapat”

Interjú Ballér Bianka színművésznővel.

Kolozsváron lesz az Európai Színházi Unió 18. fesztiválja

Az UTE FEST seregszemlére november 19. és 30. között kerül sor.

Mit tenne egy időkapszulába Gergye Krisztián?

A CAFe Budapest annak ürügyén kérdezte őt, hogy „…és Echo” című báboperáját október 9-én mutatják be a Várkert Bazárban.