Színpad
Richter József és artista világsztárok a Budapesti Operettszínházban
Terített asztalok, látványos show-elemek, artistaprodukciók, vérpezsdítő táncok, fantasztikus slágerek.
Köszörüljük a csorbát – Beavató előadás felnőtteknek
Ifj. Zsuráfszky Zoltán koreográfus táncos előadása október 9-én lesz a Hagyományok Házában.
Színházi fesztivál Gyergyószentmiklóson
Október 11-20. között rendezik meg Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot, amelyen húsz társulat előadásait mutatják be.
Magyar nyelvű ősbemutató a szatmárnémeti színházban
Szőcs Géza Raszputyin című történelmi drámáját viszi színre a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata október 4-én.
Ősi havas mesébe repít a cirkusz
Hófödte álom – Ősi cirkuszi mese címmel indítja téli műsorát a Fővárosi Nagycirkusz október 12-én.
A MASZK Egyesület Őszi Kollekciója Szegeden
Nyolc független színházi produkcióval, kortárs táncelőadásokkal várják a közönséget péntektől a szegedi Régi Zsinagógában. Utoljára lesz látható Szegeden a Megyek utánad, Kulka János először áll a Régi Zsinagóga színpadára, de közkedvelt visszatérő művészekkel is találkozhat októberben a közönség.
A feloldozás elmarad
Különleges lakásszínházi előadásokkal várja a közönséget a CAFé Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál #kapucsengő sorozata.
Új játszóhellyel bővült a Thália Színház
A 141 nézőt befogadó Thália Télikertet október 2-án adták át.
Szabó Magda Ókút című regényét állítják színpadra
A darabot az író születésnapján, október 5-én 17 órától mutatják be a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumának dísztermében.
Átadták az idei Junior Prima Díjakat színház- és filmművészet kategóriában
Öt fiatal művész vehette az idei Junior Prima Díjakat magyar színház- és filmművészet kategóriában szerdán Budapesten.
„Szerelmes Shakespeare” címmel indít versenyt a Nemzeti Színház
Decemberben lesz Shakespeare utolsó műve, a Vihar bemutatója.
A Vígszínház Európában is tájékozódási pont lett
Interjú Eszenyi Enikővel a nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő teátrummá érett intézményről, illetve a falai között folyó szakmai munkáról.
Sokszínű program a Kaleidoszkóp VersFesztiválon
A fesztivált október 16. és 20. között rendezik Vácon.
Hat izgalmas előadás a bábművészet kedvelőinek
Ember nagyságú „játszótársak”, karikatúraszerű maszkok és távoli tájakat idéző, izgő-mozgó fények a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjában.
A 23 perc nyerte idén a Kultkikötő közönségdíját
Az előadás Budapesti premierje október 3-án lesz a Jurányi Inkubátorházban.
Nagy sikert aratott a szegediek Carmina buranája Európa kulturális fővárosában
Felállva, óriási tapsviharral ünnepelték a Szegedi Kortárs Balett Orff-Juronics: Carmina burana című produkcióját a One Dance Week elnevezésű nemzetközi fesztiválon Plovdivban.