Színpad
„A lényeg az önazonosság”
Törekszik arra, hogy ne másokhoz mérje magát, és nem érdeklik a zajos sikerek; a lényeg, hogy azt csinálja, amit szeret. Orosz Ákos éppen ezért rengeteg dolgot csinál: játszik, rendez, forgat és a zenekara útját egyengeti. Idén Kaszás Attila-díjra jelölték; gyerekként már állt egy színpadon a tizenkét éve elhunyt művésszel, és most maga is a Vígszínház csapatát erősíti.
Színpadi erőpróba
Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója Bertolt Brecht Koldusoperáját rendezi az általa vezetett társulat és a Szegedi Szabadtéri Játékok koprodukciójaként. A különleges előadás, amelyet pár nap múlva mutatnak be a Tisza-parti városban, majd ősszel Sepsiszentgyörgyön, erőpróbát jelent, de készen állnak rá – mondta el a Krónikának Bocsárdi László.
Választani a szakadék két széle között
Azért kell várat építeni, hogy utána az ember kirohanhasson belőle – mondja Formanek Csaba író, rendező, színész, aki 2018-ban és 2019-ben is megkapta az Örkény István drámairói ösztöndíjat. Vele beszélgettünk.
Utazás a barbár éjszakák mélyére
Az algír származású francia koreográfus Hervé Koubi társulatának egyszerre meghökkentő és lenyűgöző előadása, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon bemutatott Barbár éjszakák, avagy a világ első hajnalai sokáig nyomot hagy a nézőben. A darab a kortárs, az utcai, a városi tánc, valamint a capoeira és a harcművészetek műfajait ötvözve idézi meg több millió éves történelmünket.