Ma este gyilkolunk_1.jpg

A fotózáson is remekeltek a legendás színészek

Az Agatha Christie stílusát idéző, Ma este gyilkolunk című krimikomédiában a hazai színjátszás legnagyobb művészei kaptak szerepet. A plakátfotózáson ellesett néhány közös pillanatuk dokumentumértékű rögzítése a most közzétett werkfilm is. A játékfilmet már láthatta az idei Magyar Mozgókép Fesztivál veszprémi közönsége, az országos mozipremier időpontját őszre teszik a forgalmazók.

Közzétették a film plakátfotózásáról összevágott videót a komédia alkotói. A rövid werkfilm is azt bizonyítja, hogy az igazán jó színészek néhány pillanatból is képesek csodát teremteni – ilyen művészből pedig bőven akad a Ma este gyilkolunk stáblistáján.

A fotózás során karaktereik legjellemzőbb gesztusait mutatták be a filmben játszó művészek. A főszereplő, Kern András olyan kiváló partnerekkel dolgozhatott, mint Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati. A fiatalabb generációból ugyancsak számos nagyszerű művész, többek közt Hermányi Mariann, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Gyöngyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Herczeg Adrienn, Elek Ferenc és Pál András látható a történetben.

Nem mindennapi tény, hogy a forgatáson a legidősebb és a legfiatalabb stábtag között 72 év volt a korkülönbség. Korelnökként az idén 90 éves Bodrogi Gyula, legifjabb stábtagként egy idén 18 éves produkciós asszisztens vett részt a munkában.

Ma este gyilkolunk bemutatója 2024 őszén várható.

Ez is érdekelheti

Pogány Judit a Nemzet Színésze

A nemrég elhunyt színészlegenda, Csomós Mari helyére Pogány Juditot választotta meg a Nemzet Színésze cím tizenegy jelenlegi birtokosa.

Tordy Géza csatakiáltását harsogja Kern András

Vidám krimi premierjével indult az idei MOZ.GO, vagyis a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztivál. Fazakas Péter új filmjének főszereplői a hazai színivilág nagyjai. Az ősszel mozikba kerülő lubickolást sokan fogják szeretni.

Takács Katalin: Önazonosnak maradni a legnehezebb

Takács Katalin A vágy villamosa Blanche szerepében – mint mondja – átlépte a saját árnyékát. Izgalmas, sokszínű, vibráló nőt tár elénk, akinek álomvilága akkor is magával ragad bennünket, ha közben nem igazán szimpatizálunk vele. A színésznővel a saját életében megjelenő párhuzamokról és a menekülés nyomasztó vágyáról is beszélgettünk.

Aki öregen is fiatal: Bodrogi Gyula kilencvenéves

Szereti a publikum, és szereti a színésztársadalom. Nem tudok róla, hogy lennének ellenségei. Kétszer kapott Jászai Mari-díjat, érdemes és kiváló művész, a Prima Primissima díj és a Kossuth-díj birtokosa, a nemzet színésze – és a közönség kedvence.