BAFTA

A hal neve: Wanda, de a madagaszkári gyapjasmakit róla nevezték el

Október 27-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját John Cleese angol komikus, író, a Monty Python csoport egyik alapító tagja, akinek a társulattal közös alkotásain túl többek között A hal neve: Wanda és a Fészkes fenevadak című vígjátékokat, illetve a Waczak szálló című tévésorozatot is köszönhetjük.

Elhunyt Anouk Aimée francia színésznő

Elhunyt Anouk Aimée, a 20. századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja. A színésznő 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.

Magyar esélyesért izgulhatunk a tévés BAFTA-n

A „brit Oscarként” emlegetett díjra Tálas Zsófia vágót jelölték.

Magyar nyertes a BAFTA filmes díjátadóján, tarolt az Oppenheimer

Mihalek Zsuzsa a legjobb látványtervezés kategóriában a Szegény párák című filmért kapta meg a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díját. Az elismerések zömét Christopher Nolan Oppenheimer című filmje kapta a vasárnap esti londoni díjkiosztón.

Az Oppenheimer és a Szegény párák vezeti a BAFTA-jelöléseket

Christopher Nolan Oppenheimer című filmjét 13, Jorgosz Lanthimosz Szegény párák című alkotását pedig 11 BAFTA-díjra jelölte a brit filmakadémia – számolt be róla a BBC News.

Korda Sándor, a lovaggá ütött túrkevei filmmágnás

130 éve, 1893. szeptember 16-án született Korda Sándor, aki egy kis alföldi faluból elindulva hódította meg a világot. Őt tartják a brit filmgyártás megteremtőjének, ő az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek, és a nagyvilágban Sir Alexander Kordaként ismerik.

BAFTA-díjak – Elvitte a fődíjakat a Nyugaton a helyzet változatlan

Edward Berger Nyugaton a helyzet változatlan című első világháborús drámája kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.

A Nyugaton a helyzet változatlan kapta a legtöbb BAFTA-jelölést

Csütörtökön hozta nyilvánosságra a Brit Film- és Televíziós Akadémia (BAFTA) az idei díjjelöltjeit: a Nyugaton a helyzet változatlan 14 jelöléssel vezeti a listát.

Sipos Zsuzsanna a brit filmakadémia díjazottjai között

A Dűne című sci-fi kapta a legtöbb díjat a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján. A díjazottak között van a film produkciós tervezésének stábja, köztük Sipos Zsuzsanna.

Sokszínű jelöltlistát állított össze díjaira a BAFTA, Vanessa Kirbyt is jelölték

A Brit Filmművészeti és Televíziós Akadémia (BAFTA) igen sokszínű jelöltlistával állt elő díjaira. Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjében szereplő Vanessa Kirbyt is jelölték a legjobb színésznő díjára.

Újabb díjat nyert a Saul fia

A Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) február 12-ei esti londoni díjkiosztóján. A többi kategóriában a Kaliforniai álom (La La Land) vitte el a fődíjak zömét. Damien Chazelle filmjét 11 kategóriában jelölték, melyből ötöt díjra is váltott.