Bak Imre
Harmincmillió forinttól lehet licitálni Keserü Ilona festményére
A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria november 19-i aukciója. Keserü Ilona és a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc alkotásai is megjelennek a kínálatban. A galéria egy időzített online aukciós lehetőséget is megnyit a vásárlók előtt.
Július 5-én történt
„A művészet csúnya dolgokat állít elő, amelyek idővel általában megszépülnek, a divat szép dolgokat állít elő, amelyek később mindig megcsúnyulnak” – fogalmazta az 1889-ben ezen a napon született Jean Cocteau, a művészetek francia polihisztora. A huszadik század kiemelkedően sokszínű alkotója nemcsak írt, de festett, rendezett, sőt színészként is kipróbálta magát.
A hazaszeretet szimbóluma is eladó az Art and Antique vásáron
Unikális és megvásárolható műkincseket állítanak ki február 6–9. között az Art and Antique Budapesten. Az ország egyik legjelentősebb művészeti seregszemléjén gróf Vécsey Károly aradi vértanú kardját, Picasso magyar barátjának grafikáit és Amerigo Tot eddig ismeretlen, hatalmas művét is kiállítják a Bálnában.
December 23-án történt
1922-ben ezen a napon – Földes Imre és Buttykay Ákos Olivia hercegnő című operettjével – nyitotta meg kapuit a korábbi Somossy Orfeum épületében Budapest első operettszínháza. Az 1894-ben emelt Nagymező utcai épületet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek tervezték.
Vera Molnar és Reigl Judit műveire licitálhatunk a Virág Judit Galériában
Története legnagyobb kortárs árverésére készül a kortárs aukció műfaját itthon meghonosító Virág Judit Galéria. Az eseményt két nemzetközi világsztár, Vera Molnar és Reigl Judit egy-egy alkotása fémjelzi. A galéria bejelentette azt is, hogy az árverésen kalapács alá kerül a Hoffmann-gyűjtemény 72 darabja.
Július 5-én történt
„Amit a közönség kifogásol, azt műveld: az vagy Te.” 1889-ben ezen a napon született a művészetek francia polihisztora, Jean Cocteau. A 20. század kiemelkedően sokszínű alkotója nemcsak írt, de festett, rendezett, sőt színészként is kipróbálta magát.
Ötvenmillió forintot ért Keserü Ilona festménye a Virág Judit Galéria árverésén
A háború utáni és kortárs festészet szinte teljes élvonalát felvonultatta a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója, amelyen az Idézetek Kornissnak (1990) című Keserü Ilona-mű ötvenmillió forintért kelt el. Az árverésen Bak Imre, Rozsda Endre és a hazai aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra lelt.
Világszerte keresett művészek a Virág Judit Galéria aukcióján
A nemzetközi porondon egyre nagyobb sikereket elérő Nemes Márton egyik műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria május 14-i kortárs aukcióján. A fiatal sztár mellett olyan ikonok festményei is szerepelnek a kínálatban, mint Keserü Ilona, Bak Imre, Fajó János, Reigl Judit és Rozsda Endre.
Volt egyszer egy Zuglói Kör
A Resident Art Galéria Zugló–Párizs. Papírmunkák a ’60-as, ’70-es évekből című kiállítása jelenvalóvá teszi azt a szellemi légkört, amely az '50-es évek végétől a teljes visszaszorítottságban élő és alkotó hazai absztrakt művészeket, valamint Molnár Sándor zuglói otthonát jellemezte.
Bak Imre festménye a Tate Modern kiállításán látható
Bak Imre 1976-os Nap-Ember-Arc II. című festménye is bekerült a londoni Tate Modern Media Networks: Beyond Pop című aktuális kiállításának válogatásába. A mű 2016-ban vált a Tate gyűjteményének részévé, és az intézményben most látható először nyilvánosan.
Július 5-én történt
Ezen a napon született Csontváry Kosztka Tivadar festő, a modern magyar festőművészet egyik legeredetibb alakja, Fischer Annie zongoraművész, illetve Bak Imre festőművész, 1946-ban pedig e napon mutatták be Párizsban a bikinit.
Lépésváltás – frissítve!
A Magyar Nemzeti Galéria 1945 utáni művészetet tárgyaló, négy lépcsőben megújult kiállításán rengeteg kiváló műtárgy szerepel, ezért érdemes többször is elmenni, időt szánni a befogadásra. Mi most tíz kiválasztásával csinálunk kedvet a továbbiakhoz.
Bak Imre helyzetei
A Vaszary Galéria Helyzetek – Művek, 2004–2022 című kiállítása Bak Imre életművének utolsó két évtizedét tekinti át, a művész következetes építkezésének stádiumait végigkövetve. Tétjét növeli, hogy ez az utolsó olyan tárlat, amelynek létrehozásában közreműködött.
Elhunyt Bak Imre festőművész
Az acb Galéria adta hírül a Facebook-oldalán, hogy a Kossuth- és Herder-díjas Bak Imre festőművész 2022. december 23-án, életének 83. évében elhunyt.
Keserü Ilona képe lett a Virág Judit Galéria aukciójának legdrágábban eladott tétele
Keserü Ilona 28 millió forintért leütött, Kócos nap című alkotása lett a Virág Judit Galéria vasárnap este Budapesten tartott, 10. háború utáni és kortárs aukciójának legdrágábban elkelt tétele.
32 millió forintért kelt el Bak Imre ikonikus festménye
Elkelt a hazai kortárs festészet meghatározó remekműve: Bak Imre Festmény II. című alkotásáért 32 millió forintot fizettek március 27-én a Virág Judit Galéria aukcióján.