Berlinale

„Isabelle Huppert etalon a számomra”

„Felfoghatatlan, hogy ott fogok ülni Juliette Binoche és Isabelle Huppert mellett Berlinben, az Európai Filmdíj átadóján” – mondja Borbély Alexandra, akit az utazás előtt értünk el telefonon. Az, hogy ki kapja a legjobb női főszereplőnek járó elismerést, december 9-én derül ki. A színművésznő kérdésünkre elárulta: már megvan a következő hazai filmszerepe.

A lány, aki megszeppent a Berlinalén

„Épp aludtam, mikor felhívott Füli (Fülöp József – a szerk.), aki a MOME rektora és a film producere is egyszemélyben és mondta, hogy mi a helyzet. Hát, még félálomban voltam, de ez felébresztett” – mesélte el Lovrity Anna Katalin, milyen az, mikor közlik az emberrel, hogy a filmjét beválogatta a Berlinale. A Vulkánsziget című animációs film rendezőjével beszélgettünk.

Megszólalt a Testről és lélekről

„Május végén fejeztük be a filmet, és az első vetítések után tíz perccel kapta a világforgalmazó a telefont, hogy a berliniek versenybe kérik a Testről és lélekrőlt. Hosszú idő telt el azóta, és sokszor elgondolkodtam, mi van, ha abban, az általában komoly, súlyos szociális, politikai témákat felvető fesztiválközegben ez a csendes kis filmünk nem szólal meg. De úgy tűnik, mégis” – mondta Enyedi Ildikó rendező a film hazai sajtótájékoztatóján február 21-én.

A Berlinale, melyet nem feledünk

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) február 18-ai, esti díjkiosztóján. A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, „mint egy pohár víz”, a munka mégis nagyon kemény volt.

Tenki Rékát díjazta a Variety

Nem tartja magát színésznek Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója, Tenki Rékát viszont annál inkább annak ítéli a közvélemény. A színésznő ugyanis felkerült a Variety magazin tíz figyelemre méltó tehetséges európai filmest bemutató idei listájára, az erről szóló plakettet pedig a Berlinalén vehette át február 11-én. A Testről és lélekről című film két színészével a német fővárosban beszélgettünk.

Ami a bensőjükben van, az őrület

„Tulajdonképpen két szürke embert látunk, de ami a bensőjükben van, az őrület” – mondta a Testről és lélekről című film karaktereiről Enyedi Ildikó. A rendezővel legújabb filmjének megszületéséről beszélgettünk, de szóba került a pályakezdés és Az én XX. századom is, valamint elhangzott a következő kívánság: „szeretném, ha minél többen megnéznék”.

Szeretettel fogadták a filmet

Nagy szeretettel fogadta a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) közönsége a magyar versenyfilmet, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását – mondta a közmédiának a német fővárosban Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója. De azt sem szabad elfelejteni, hogy a kritikusok is jól fogadták a filmet, melynek nagy esélye van az Arany Medvére!

Megküzdött a főszerepért

Először nem a főszerepet, hanem a pszichológus karakterét osztották Borbély Alexandra színésznőre a Testről és lélekről című filmben. Látva azonban a végeredményt, nem bánjuk, hogy az első, főszerepre szóló meghallgatás bizonytalansága után dühében a tükör elé vonult, és gyakorolni kezdte, miként kommunikálhat csak a szemeivel, az arcával.

Magyar siker Berlinben

„A főszereplők egyszerű emberek, ez egy egyszerű film” – jegyezte meg filmjéről Enyedi Ildikó rendező, miután február 10-én bemutatták azt a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Alkotását hatalmas tapssal és ovációval fogadta a közönség. A Testről és lélekről című film a legjobb 18 között versenyez a fődíjért, az Arany Medvéért. BERLINBŐL JELENTJÜK.

Nemzetközi filmfesztivál Berlinben

A Django című francia film világpremierjével nyílik meg február 9-én a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, a Berlinale, melynek programjában több magyar alkotás is szerepel. Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmjét, valamint Enyedi Ildikó legújabb, gyönyörűnek ígérkező alkotását is megtekinthetik mindazok, akik részt vesznek a nívós filmes eseményen.

Könnyes siker a Berlinalén

A teltházas vetítés után „könnyes szemmel jöttek oda hozzám”, és elkezdték mesélni gyermekkori traumáikat, mert „ismerősnek tekintettek engem, miután megnézték a filmet” – mondta Fliegauf Bence, akinek Liliom ösvény című filmje nagy sikert aratott a Berlinalén.

Magyarok a Berlinalén

Elkezdődött február 11-én este a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), a világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja, amelyen két magyar alkotás is debütál. Bucsi Réka LOVE című animációs filmjét a rövidfilmes versenyprogramban, Fliegauf Bence Liliom ösvény című játékfilmjét pedig a Forum nevű szekcióban láthatja a közönség.