Boros Misi
Mester és tanítványa egy színpadon
„Gyorsan szállnak az órák gyakorlás közben. Leülök négykor a zongora elé, és egyszer csak azt veszem észre, hogy már nyolc óra” – mondta Boros Misi, hozzátéve: a szomszédok is örülnek, ha hallják a játékát. Akkor sem kell azonban bánkódnunk, ha mi nem élünk a Junior Prima-díjas zongorista szomszédságában, hiszen december 6-án találkozhatunk vele a Müpában, ahol közös koncertje lesz Bogányi Gergellyel.
Otthonra lelnek a zongorák
Hét magyarországi és három külföldi intézmény lesz az otthona annak a tíz Bogányi-zongorának, melyek a magyar állam tulajdonában vannak – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 21-én a Budapest Music Centerben (BMC) tartott sajtótájékoztatón. A bejelentés nem véletlenül zajlott ezen a helyszínen: az első Bogányi-zongorát a BMC kapta.
Nemzetközi versenyt nyert Boros Misi
Kiemelt első díjat nyert a párizsi Concours Musical de France nemzetközi zongoraversenyen a 18 éven aluliak között Boros Misi, a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatójának felfedezettje. A kategória döntőjébe ötödmagával került be a fiú, akinek jobbjára nála idősebb versenyzőkkel kellett megmérkőznie az első díjért, köztük francia és spanyol tehetségekkel is.