Budapest Park

Muszáj engednünk a szorításból

„Amit kell, azt vegyük komolyan, de muszáj engednünk a szorításból és könnyedén megélnünk azt a rohadt nehéz alaphelyzetet, amelyben élünk” – mondta Kollár-Klemencz László annak kapcsán, miért csempész humort és iróniát a dalszövegeibe. A Kistehén zenekar frontemberével a 15 éves, jubileumi koncert kapcsán beszélgettünk és mindent megkérdeztünk, amit évek óta szerettünk volna.

Már 15 éve szól a kanadai punk

„Azt hiszem, jobb ember vagyok, mióta ebben a bandában játszom” – vallja Jeff Stinco, a Simple Plan gitárosa. Ezt bizonyítani csak ő tudja, az viszont látszik, hogy olyanok, mint egy nagy család. A srácoknak 15 évvel ezelőtt jelent meg első albumuk, mely köré turnét is szerveztek. E koncertsorozat részeként látogatnak el hazánkba és játszanak június 13-án a Budapest Parkban. Jeff-fel beszélgettünk. INTERJÚ

Zenemaraton a Budapest Parkban

Mindent elsöprő punk-rock est lesz Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén június 7-én, ahol a már bejelentett Billy Talent, Zebrahead és Counterfeit mellé már az Anti-Flag neve is felkerült a plakátokra, így minden összeállt egy igazi punk bulihoz a Budapest Parkban. Örömhír a metalcore rajongóknak, hogy Killswitch Engage is jön június 14-én.

Zenével boldogabban

Hangszerekről és vásárlásukról, a legnagyobb nyári koncerthelyszínekről, azok programkínálatáról, valamint a Cseh Tamás Program eddigi tapasztalatiról és a jövőbeli tervekről beszélgettek a zeneipar neves szakemberei a május 13-án megrendezett Backstage-workshopsorozat idei utolsó állomásán. Az esemény a Cseh Tamás Program keretében valósult meg.

Koncertdömping a Budapest Parkban

Bár a fesztiválszezon véget ért, szabadtéri koncertekből még egy hónapig nem lesz hiány: a Budapest Park szeptember 26-ig várja a koncertezni vágyókat olyan előadókkal, mint a Quimby, a Kiscsillag, a Halott Pénz, a Hiperkarma, a Punnany Massif vagy Dj BoBo és a The Parov Stelar Band. Az alkalomból a zenészek sajtótájékoztatót is tartottak szeptember 2-án.

Hobo születésnapi rock and roll bulija

Közel két és fél órás születésnapi rock and roll koncerttel ünnepli hetvenedik születésnapját Földes László Hobo a Budapest Parkban május 2-án. Hobo a sajtótájékoztatón kiemelte, ez is ugyanolyan humoros, spontán lesz, mint az eddigi koncertjeik, és szó sincs visszavonulásról, csak szeretné a közönséggel megünnepelni ezt a kerek évfordulót.