Budapest Tuning
Ottlik Géza a város tetejére, az elektronikus zene az aluljárókba települ
Tíz projekt nyert a Budapest Tuning ötletpályázaton. A következő hónapokban városszerte ingyenesen látogatható események között van járdafesztivál, szabadtéri mozi, felolvasás, természetjárás, rendhagyó jógaóra, tánc- és gyerekprogram is, de aluljárókban, üres üzletek kirakatában és a házak falain is találkozhatnak a nyertes projektekkel a budapestiek.
Bárki feltuningolhatja Budapestet
Különleges városélményt nyújtó közösségi programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósítására írt ki pályázatot Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Brand Nzrt., amelyre május 17-ig lehet jelentkezni. A szervezők a projekteket idén is az ötletgazdákkal együttműködésben valósítják meg.
Lampionos hajófelvonulástól a májusfaállításig – Tíz város különleges majálisa
Május 1. miatt meghosszabbodik a hétvége, érdemes lehet hosszabb utazást is betervezni. Mutatunk néhány úti célt, ahol nem csupán hétfőn, de már vasárnap, sőt akár szombaton is izgalmas, érdekes programok várnak.
Budapest másképp – 2023-ban is indul a Budapest Tuning ötletpályázat
Idén is meghirdetik a Budapest Tuning ötletpályázatot, amelyre a budapesti városélményt újraértelmező kulturális programok terveit várják két kategóriában.
Rakparti pihenőparkkal indul el a Budapest Tuning
A napokban hirdette ki a Budapest Brand nZrt. és Budapest önkormányzata közös pályázatuk, a Budapest Tuning 13+1 nyertes projektjét, melyeket 2022 végéig valósítanak meg az ötletgazdákkal együttműködésben.
A Budapest Tuning élettel tölti meg a várost
Kiderült, a Budapest Tuning mely projektjei valósulnak meg 2022 végéig.