Cseh Tamás Program

A Cseh Tamás Program az éhhaláltól mentett meg klubokat

A debreceni Campus Fesztiválon egy kerekasztal-beszélgetés keretében merültek fel a Cseh Tamás Program első évének tapasztalatai, ahol képviseltette magát mind a szervezői, mind a pályázói oldal. A téma elsősorban a vidéki klubélet sorsa volt.

Cseh Tamás Program Kapolcson

Július 28-án a Kultúra.hu sátorban, a Művészetek Völgyében ismét a Cseh Tamás programról folyt a társalgás: Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője Horváth Lászlóval, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatójával, és Sápi Zsófival, a Cseh Tamás Programiroda vezetőjével beszélgetett az NKA új könnyűzenei programjáról.

Hihetetlen dolgok történtek velünk Beszélgetés a Margaret Islanddel

„Ha el szeretnél érni valamit, meg kell dolgozni érte” – emelte ki Lábas Viki, a Margaret Island énekese a Cseh Tamás Program kapcsán. A zenekarral a debreceni Campus Fesztiválon beszélgettünk utcazenéről, papírcsónakokról, a többi bandáról, a kezdetekről, és persze a további tervekről is.

A Zene Ünnepe a Várkert Bazárban

A nyár első napján, június 21-én tartották a nemzetközi Zene Ünnepét. Országszerte több helyszín adott otthont a különböző rendezvényeknek. A Kultúra.hu csapata a Várkert Bazárban járt, ahol majdnem 50 fellépő zenekar szórakoztatta a közönséget kora délutántól késő estig egyszerre öt színpadon.

Máshogy ezek a dalok nem jutottak volna el a médiához

Június 19-én a Várkert Bazárban folytatódott a Nemzeti Kulturális Alap előadás-sorozata. Az esemény ezúttal is a Cseh Tamás Program köré szerveződött: szóba kerültek a Program első évének tapasztalatai, valamint a megoldásra váró problémák is.

Így vette be Magyarországot Portugália

Június 17-én a X. Szolnoki Tiszavirág Fesztiválon megrendezett Kultúra.hu pódiumbeszélgetéseken vendégünk volt Kalmár Panni és zenekara, azaz Schneider Zoltán gitáros és Gátos Bálint basszusgitáros is. Kalmár Panni 25 éves korára a Cseh Tamás Programnak köszönhetően elkészül első nagylemezével egy Magyarországon kevéssé ismert műfajban, amely a portugál fado nyomán halad.