Csiszár Imre
Február 7-én történt
2000-ben ezen a napon született Pap Bianka kétszeres paralimpiai, ötszörös világ- és hatszoros Európa-bajnok úszónk, aki a 2016-os riói paralimpián egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, a 2021-es tokiói paralimpián bajnok lett, illetve arany-, ezüst- és bronzérmekkel tért haza, a 2024-es párizsi paralimpián pedig 400 méter gyorson bronzérmet szerzett, 100 méter háton megvédte címét, és másodszorra is paralimpiai bajnok lett, 200 méter vegyesen pedig ezüstérmes lett.
November 7-én történt
Ezen a napon született Erkel Ferenc, a Himnusz zeneszerzője, 1884-től az új Operaház fő-zeneigazgatója. Az ő nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése.
„A jó színház emberáldozatot követel” – Interjú Csiszár Imrével
Abban a színházban hiszek, amelyik sugallja a véleményét – mondja Csiszár Imre Kossuth-díjas rendező, aki november 7-én ünnepli 70. születésnapját. Sorok között olvasásról, a szakma lényegéről és „színházat játszásról” is beszélgettünk.
Krúdy világa Békéscsabai Jókai Színházban
Csiszár Imre rendezésében Krúdy Gyula A vörös postakocsi című színjátékát állítja színpadra pénteken a Békéscsabai Jókai Színház csaknem teljes stábja.
Tangó három nemzedéken át
Slawomir Mrozek Tangó című abszurd drámáját a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínházában október 28-án mutatják be. Mrozek több zseniális darabot írt, de mind közül kimagaslik a Tangó. Ez egyben az író első nagyszínházi munkája, amellyel berobbant a világ színházi életébe, és három nemzedék konfliktusait mutatja be.