Egri csillagok

Várkonyi Zoltánra emlékezünk

Simon Menyhért születése, Egy magyar nábob, Egri csillagok, Fekete gyémántok. Mi a közös ezekben a filmekben? Várkonyi Zoltán, aki 1912. május 13-án született, éppen 106 éve. A rendező, amellett, hogy kiváló filmeket készített, forgatókönyvíróként, színészként, valamint színházigazgatóként is tevékenykedett. Cikkünkben rá emlékezünk és természetesen filmeket is ajánlunk tőle!

Summáját írom Eger várának

A könyvnek olyan hangulata van, mintha a Trónok harcát vagy egy történelmi filmet néztem volna. Meglepődtem, mennyire visz magával a történet, alig akartam letenni – mondta a Kultúra.hu-nak Barta Ágnes, aki a március 9-én bemutatott Egri csillagok című színdarabban a főhősnőt, Cecey Évát alakítja. A fiatal színésznővel és a Bornemissza Gergelyt megformáló Berettyán Nándorral beszélgettünk.

Egri csillagok a Nemzeti Színházban

Az Egri csillagok című művet mutatta be a Nemzeti Színház március 9-én a Magyar Nemzeti Táncszínházzal közös produkcióként, melyben a teátrum művészei, táncosok és gyerekszereplők láthatók. Vidnyánszky Attila az MTI-nek elmondta: az Egri csillagok a legszeretettebb, a legsikeresebb magyar regény. A rendező szerint hősökre, példaképekre ma is szüksége van a fiataloknak.

A végek dicsérete Egerben

Ismét elindult a Mozaik Múzeumtúra országjáró roadshow-ja: az első állomás Eger volt, ahol érdekes programokkal várta a történelem, a kultúra és a tudomány iránt érdeklődőket az egri Dobó István Vármúzeum. Megtudhattuk, milyen viseletben harcoltak a török katonák, a gyerekek stratégiai játékon keresztül átélhették az egri ostromot, a felnőttek pedig az Egri csillagok című kultuszfilm valóságtartalmáról hallhattak előadást.

Hat film a műfajból

A kalandfilm népszerű műfaj, melynek izgalmas, fordulatos eseményekben bővelkedő történetei a néző világától időben és térben távol játszódnak. Főhősei emberfeletti tetteket hajtanak végre és meghökkentő fizikai teljesítményekre képesek. Az elsősorban férfiaknak szánt műfaj közkedvelt képviselője A hét szamuráj és Az elveszett frigyláda fosztogatói.

A magyarok Vicuskája

Bár már gyerekként is a színészi pályára készült, és elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, országosan ismertté a mozi tette. Játszott a Kárpáthy Zoltánban, és egy nemzet zárta szívébe az Egri csillagokban nyújtott alakításáért. Igen, ő volt Vicuska, aki a királynő óhajával is szembeszegülve követte szerelmét, és vált erős asszonnyá, anyává. Venczel Vera pedig híres színésznővé. A művésznő éppen 70 éve, 1946. március 10-én született.