együttműködés
Egyedülálló fotódokumentáció
A Közlekedési Múzeum fotógyűjteményéből származó, 1200, eddig soha nem látott felvétel érhető el a megújuló múzeum és a Fortepan képarchívum együttműködésében. A kooperáció célja a korábban alig látott közlekedés- és ipartörténeti értékek tudományos igényességű bemutatása, a páratlan felvételek közkinccsé tétele.
Konferencia a kínai művészetről
Érintkezések… címmel rendezett közös konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia április 11-én a Pesti Vigadóban. Az esemény nyitóbeszédét Jankovics Marcell, az MMA alelnöke tartotta, a szakmai előadásokat megelőzően pedig köszöntőt mondott Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.
Együttműködés a művészetért
Együttműködési megállapodást írt alá március 22-én délelőtt a Pesti Vigadóban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia (SAZU). Az MMA elnöke, professor emeritus Fekete György meghívására ebből az alkalomból Budapestre érkezett Tadej Bajd professzor, a SAZU elnöke.
Kultúrát vinnének a településekre
Konzorciumi szerződést írt alá az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum június 6-án Budapesten. A három intézmény együttműködésének célja olyan közösségfejlesztő program megvalósítása, amelynek része a kulturális intézményi hozzáférés elősegítése a kistelepüléseken és a hátrányos helyzetben élők számára is.