elhunyt

Meghalt Katona Szabó Erzsébet textilművész

Életének 72. évében hétfőn elhunyt Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész, látványtervező, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja – tudatta az MMA.

Elhunyt B. Révész László filmrendező

A Balázs Béla-díjas rendező, a magyar televíziózás kimagasló alakja 81 éves volt. Csaknem 1500 műsort rendezett. Filmjeiben azt kutatta, hogyan formálta az emberi sorsokat a történelem.

Elhunyt Nagy Gábor Mihály (Nagámi) szobrászművész

Az 1955-ben született Munkácsy-díjas szobrászművész 2024. január 27-én, életének 69. életévében hunyt el. A halálhírről a művész felesége értesítette a Kultúra.hu szerkesztőségét.

Elhunyt a Rocky-sorozat színésze

Hetvenhat éves korában elhunyt Carl Weathers egykori profi amerikafutball játékos, aki a Rocky-sorozatban a címszereplő ellenfelét, Apollo Creedet alakította. Carl Weatherst álmában érte a halál – tudatta pénteken közleményben menedzsere, Matt Luber.

Elhunyt Fellini múzsája

90 éves korában elhunyt Sandra Milo, a 8 és fél, valamint a Júlia és a szellemek című Fellini-filmek egykori sztárja, az ötvenes és hatvanas évek népszerű olasz filmcsillaga – jelentette be hétfőn a családja.

Elhunyt a Jézus Krisztus szupersztár Oscar-életműdíjas rendezője

Szombaton hajnalban Los Angeles-i otthonában, 97 éves korában hunyt el Norman Jewison kanadai filmrendező, akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint az 1967-es Forró éjszakában, a 1973-es Jézus Krisztus Szupersztár vagy az 1987-ben készült Holdkórosok.

Elhunyt Grétsy László nyelvész

91 éves korában meghalt Grétsy László nyelvész, tanár, a magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja. A nagyközönség elsősorban ismeretterjesztő műsorokból, leginkább az Álljunk meg egy szóra! című televízióműsorból ismerte.

Elhunyt Csíky András Kossuth-díjas színművész

Életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte honlapján az erdélyi teátrum.

Színésztársai emlékeznek Benedek Miklósra

Nem csak a színházi szakma gyászolja a ma reggel elhunyt Benedek Miklóst, a Nemzet Színészét, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, hanem az egész ország megrendülten áll a gyászhír előtt. Kollégái, barátai emlékeznek vissza, ők milyen Benedek Miklóst őriznek magukban.

Meghalt Benedek Miklós színművész

Elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Elhunyt Finta József építész

Életének nyolcvankilencedik évében elhunyt Finta József, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-, kétszeres Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima díjas magyar építész, az MTA és az MMA rendes tagja. A hírt az általa alapított Finta Studio közölte.

Meghalt Ferdinandy György író

Január 7-én hajnalban, Miamiban, floridai idő szerint 4.50-kor elhunyt Ferdinandy György író. Békésen, fájdalom nélkül ment el, 88 éves volt – adta hírül Száraz Miklós György író.

Elhunyt Dózsa László színész

Dózsa László halálát Újpest polgármestere, Déri Tibor közölte Facebook-oldalán, akivel a színész családja tudatta a hírt. Dózsa László érdemes és kiváló művész az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, Újpestért díjas, Budapest díszpolgára volt.

Elhunyt a Lombhullás és a Pasztorál rendezője, Otar Joszeliani

Az imdb.com filmes adatbázis szerint Joszeliani vasárnap halt meg Tbilisziben, a halálhírt a BBC News közölte.

Gyerekkorától kezdve a halál határozta meg A sikoly festőjének életét és művészetét

Százhatvan éve, 1863. december 12-én született Edvard Munch norvég festő, grafikus, A sikoly című kép alkotója. 2022-ben Egy költemény az életről, szerelemről és halálról címmel nyílt az életművét bemutató tárlat a párizsi Orsay Múzeumban.

Meghalt Bajomi Nagy György színművész

„Megrendülten tudatjuk, hogy Bajomi Nagy György, társulatunk tagja méltósággal és mindannyiunk számára példaadó lelkierővel viselt hosszú betegség után a mai napon elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk hírt” – írta Facebook-oldalán kedd este az Örkény Színház.