Esztergom

A kereszténység kultúránk alapja

Európa úgy keres kiutat a válságból, hogy közben nem akar tudomást venni kultúrájának keresztény alapjairól, amelyekben egész értékrendje gyökerezik, ezért Becket Tamás útmutatására ma is nagy szükség van – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára január 5-én Esztergomban a Becket Szent Tamás-emléknapon tartott előadásában.

Fecskefészek az Előhegyen

"Kertem az egész táj, hol óriás csiga kétszarvú dómjával e bölcs bazilika" – írta Dal az esztergomi bazilikáról című versében Babits Mihály. A költő és felesége, Tanner Ilona 1924-ben vásárolt nyaralót az esztergomi Előhegyen, ahol aztán tizenhárom nyarat töltöttek együtt, egészen Babits haláláig. A villa 1961 óta emlékhelyként működik, a kiállítás tárgyairól és Babits esztergomi éveiről Prantner Ivett múzeumpedagógust kérdeztük.