Fekete Péter
Magyarországon a cirkuszvilág szeme
Budapestre érkeztek azok a kínai artistaművészek, akik a jövő szerdán kezdődő XIII. Budapesti Cirkuszfesztiválon lépnek fel.
Kistelepülésekre is elviszi a színházi kultúrát a Déryné Program
A színielőadásokkal eddig rosszul ellátott kistelepüléseket célozza minőségi színházi produkciókkal a Nemzeti Színház szervezésében, egymilliárd forintból elinduló program.
Több mint hétezren voltak a cirkuszban az Erzsébet-karácsonyon
A Fővárosi Nagycirkusz Hófödte Álom – Ősi cirkuszi mese című előadását december 11. és 13. között láthatták a nézők.
Duka László nyerte a Roby Lakatos Improvizációs Hegedűversenyt
A nyolc döntős közül a megosztott második díjat Luanne Homzy és Léo Ullmann nyerte el, a harmadikat Zsigmond Róbertnek ítélte a zsűri december 8-án.
Színházak, artisták, a magyar cirkuszművészet jövője
Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a munkájáról, a magyar kultúráról, a cirkuszművészet megújításáról is beszélt.
A keresztény könnyűzenét támogató program indult
A zenei képzést és hangszervásárlást támogató programmal segíti a keresztény könnyűzenét játszó fiatalok kiteljesedését a kormány.
80 produkciót hívnánk meg a 2023-as Színházi Olimpiára
Nyolcvan produkció meghívását tervezi Magyarország, amennyiben megkapja a 2023-as Nemzetközi Színházi Olimpia szervezési jogát.
A Kínai Cirkuszfesztiválon is bemutatkozott a magyar cirkuszművészet
Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár előadást tartott a 6. Nemzetközi Kínai Cirkuszfesztivál a szakmai konferenciáján.
Magyarország rendezheti a Színházi Olimpiát
Hazánkban rendezhetik a Nemzetközi Színházi Olimpiát 2023-ban.
Hangszercsere program keresztény könnyűzenei együtteseknek
A kormány hangszercserét támogató program indításával segíti a keresztény könnyűzenei együttesekben játszó fiatalokat – jelentette be a kultúráért felelős államtitkár vasárnap az Újlipótvárosi Szent Margit plébániatemplomban.
Tapintható cirkusz, hangzó múzeum
Miként élvezheti egy látássérült Picasso egyik festményét? Hogyan jelenthet élményt egy színházi előadás egy hallássérült számára? Ezekről is szó esett az előadó-művészeti akadálymentesítésről tartott konferencián a Pesti Magyar Színházban.
Új állandó tárlat nyílt a Duna Múzeumban
A fiatalok érdeklődését is felkeltő, az élményeken keresztüli ismeretszerzést támogató új állandó kiállítás nyílt meg VÍZeum névvel csütörtökön az esztergomi Duna Múzeumban.
Önálló társulata lesz a Váci Dunakanyar Színháznak
A 2020/2021-es évadtól a színház így már nem befogadószínházként, hanem önálló társulattal működik.
Kulturális együttműködés Montenegróval
Kulturális együttműködésről tárgyalt dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért és Fekete Péter, a kulturális ügyekért felelős államtitkára Aleksandar Bogdanovićcsal, Montenegró kulturális miniszterével.
Fekete Péter: vissza kell vinni a zenét a közterekre
Vissza kell vinni a zenét közterekre, a kormányzat célja, hogy egy éven belül minden ötezer fő feletti településen megszólaljon hetente egyszer a zene – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a zene világnapján az MTI-nek Gyöngyösön.
Elindult a Lázár Ervin Program
Már regisztrálhatnak a programban részt venni kívánó előadó-művészeti szervezetek.