festőművész
Szentendre Hódmezővásárhelyen
Tíz szentendrei művész alkotásából nyílt meg a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen a Szentendre Hódmezővásárhelyen című kiállítás február 7-én. Nem ez az első alkalom, hogy a szentendrei és a hódmezővásárhelyi művészet közel kerül egymáshoz, több olyan festményt is ismerünk ugyanis, amelynek egyik oldalán a szentendrei Barcsay, a másik oldalán a hódmezővásárhelyi kötődésű Tornyai műve látható.
Prica 100 Pécsett
Prica 100 címmel nyílt meg november 18-án a Pécsi Galériában Zlatko Prica pécsi születésű horvát festőművész életműkiállítása. Az ünnepélyes megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kiemelte: Zlatko Prica életműve és híd szerepe közép-európaiságunk egyik fontos szimbóluma. A tárlat december 29-éig tekinthető meg.
Konok Tamás kiállítása Szentendrén
Konok Tamás festőművész egyéni kiállítása nyílt meg Natura Naturata címmel június 30-án a szentendrei MANK Galériában
A festőművész fesztiválja
Minden eddiginél színesebb lesz a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József festőművésznek emléket állító összművészeti fesztivál, amelyet május 26. és 29. között rendeznek a somogyi megyeszékhelyen. Az érdeklődők 25 helyszínen mintegy 70 programon vehetnek részt, amelyek között beltéri kiállítás és utcatárlat éppúgy lesz, mint koncert, valamint kézműves vásár.
Építészből lett festőművész
Értéktöbbletet tapasztal a nyugat-európai országokban, de honvágya van, ha egy-egy kiállítása miatt külföldre kell utaznia. Édesapja szorította, hogy művész váljon belőle, de építészként dolgozott. Majd mégis elismert festőművész lett, 2010-ben megkapta a Munkácsy-díjat. Matzon Ákost kérdeztük.