fotóriport

Aki képekkel mondta el azt, amit szavakkal nem lehetett – 95 éves lenne Balla Demeter fotográfus

Balla Demeter (1931–2017), a második világháború utáni magyar fotográfia egyik meghatározó alakja idén májusban lett volna kilencvenöt éves. Az évforduló alkalmából Hegyi Zsolttal, Balla egykori tanítványával és mentoráltjával, a hagyaték jogörökösével idéztük fel a fotográfus alakját, aki még az utolsó napjaiban is fejben komponált képeket az ablakon beszűrődő fényben.

Magyarországon mostohán kezelik a fotográfiát, pedig világszínvonalú fotósaink vannak

Merre tart a magyar fotográfia? Hogyan kéne megreformálni a szakmát? A Magyar Sajtófotó Pályázat idei két magyar zsűritagjával, Szabó Bernadett-tel és Bácsi Róbert Lászlóval a támogató közösség megtartó erejéről, egészséges versenyről és lélekig ható képekről beszélgettünk.

Mónus Márton: Inkább a folyamatos stresszhelyzet, mint hogy belekényelmesedjek valamibe

A fotográfussal izgulásról és flow-ról, a sportfotózás kulisszatitkairól és a kérészek táncáról, valamint arról beszélgettünk, hogy miért nem érdemes lendülettel berontani a házba, ha az ember vissza akar menni.

Így születik a káprázat

Sebestyén Áron és Müller Péter Sziámi musicalshow-ja A nagy Gatsby korába, az ír bandák és olasz gengszterek uralta New Yorkba visz. De nem a sötét utcákra, hanem egy revüszínház misztikus kulisszái mögé. A bemutató március 28-án lesz, olvasóink a különleges látványvilágból Hartyányi Norbert fotói által kaphatnak ízelítőt.

Fotóriport a Magyar Nemzeti Táncegyüttes különleges viseletbemutatójáról

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes viseletbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóján ismertették a 2023/2024-es évad terveit, kiemelve a legközelebbi premiert, a Végvárak, vitézek című, a Liszt Ünnep keretében bemutatandó táncjátékot.