Góbé zenekar

Hírmozaik – december 21.

Ünnepi üzenet Mogyoródról, határtalan népzenével lépett felnőttkorába a Góbé, rockslágerek ihlette novellák.

Rivalizálás helyett egymás támogatását érezzük természetesnek

Az augusztus 27-én kezdődő Boglart fesztiválon moldvai és gömöri dallamokat sajátíthatnak el a táborozók, a tanárok gyakran a fellépő zenekarokból kerülnek ki.

Palya Bea meglepetésre készül a Haydn Fesztiválon

A Budapesti Vonósok 28. Haydn Fesztiváljának idén is alapvető célja, hogy a klasszikus kamarazenekari hagyományt élő, sokszínű formában mutassa be. A régió kiemelkedő kulturális eseményét izgalmas vendégekkel és produkciókkal rendezik meg Pápán július 18-20. között.

Világsztárok, napfelkelték és bulik határtalan nyara

Lüktető élmények várnak július elején a fesztiválozókra a Kárpát-medencében. A következő hét nap alatt Szlovákiától Romániáig, Szlovéniától Magyarországig tíz helyszínen várja a bulizni, szórakozni és kultúrát fogyasztani vágyókat a Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozata. Ebből válogattunk egy tucatnyit.

A Góbé, a Söndörgő és a Boban Marković Orkestar egy estén koncertezik a Budapest Parkban

A Góbé és a Söndörgő együttes, valamint Boban Marković és zenekara is fellép augusztus 23-án 18 órától a Budapest Parkban az Örömzenélés Ünnepén.

Száz csúcskoncertet ígér Gombaszög

Július 15. és 20. között újra megtelik hangokkal a gombaszögi völgy. A Gombaszögi Nyári Tábor hét színpadán közel száz koncert, valamint 35 programhelyszínen mintegy 600 program várja a fesztiválozókat.

Adománygyűjtő koncertet ad a Góbé

Adománygyűjtő koncertet ad a Góbé Zenekar szeptember 3-án a Kobuci Kertben. A koncert teljes bevételét a Szimfolk Zenei Műhelynek ajánlják fel.

Ismét életre kel a történelem Székesfehérváron

A héten kezdődik és augusztus 20-ig tart a Székesfehérvári Királyi Napok programsorozata, amelyen nemzetközi néptáncfesztivál, fúvós örömzene, katonazenekarok, kertmozi, könnyűzenei koncertek kínálnak tartalmas szórakozást minden korosztálynak.

Hülyeségeket csinálunk – igazán komolyan

A Góbé stílusa az, hogy nincs stílusa – így összegzi nevetve a zenekar pályaképét egy mondatban Egervári Mátyás alapító tag. Hogy miért? Hegyi Zoltánnal együtt ki is fejti páros interjúnkban. Zenekartörténet és stíluspanoráma következik – a hatnyolcadtól a drum and bassen át John Cage-ig. És persze az is kiderül, hol a helye a népzenének a modern ember életében.

Születésnapi koncertre invitál a Góbé

A Góbé 15 – Müpa Live lemez december 15-én jelenik meg, de a rajongók már kaphattak egy kis ízelítőt az októberben megjelent Azért se képében, most pedig itt a Korcs átdolgozott, élő verziója, pont úgy, ahogy a zenekar müpabeli születésnapján elhangzott.

Népzenét klasszikusan – a Góbé új dalában a komolyzene és a népzene találkozik

Az Azért se egy élő felvétel a zenekar tavalyi, 15. születésnapjáról a Müpából, ahol a folkpop zenekar klasszikus zenészekkel egészült ki. Az apropó nem véletlen: a Góbé a KamaraSzólistákkal közösen hasonlóan egyedi előadásra készül Folk&Classics néven október 9-én a MOMkultban.

Bartók Béla előtt tiszteleg a Góbé folk-disco szerelmes dala

A Miért kell? című dalban egyszerre kap helyett a szerelmi bánat, az elengedés és a buli, és még Bartók Béla munkássága előtt is tiszteleg a csavaros népi popzenében utazó Góbé. A zenekar szívesen nyúl a Bartók-örökséghez, 2021-ben megjelent Bartók 44 duó duplalemezéért Fonogram-díjat is kapott.

Rendhagyó koncerttel érkezik a Müpába a Góbé

A csavaros népi popzenét játszó Góbé a Kárpát-medencei fúziós folk című műsorában vendégei segítségével végighalad az elmúlt 15 éven, sorra véve korábbi lemezeik dalait, majd a jelenhez megérkezve az év elején megjelent albumuk szerzeményei kerülnek terítékre október 5-én a Müpában.

Góbé-lemezbemutató és -turnézáró táncházzal a Fonóban

Online már korábban megjelent, fizikai formájában tavasszal jött ki a Góbé Élem című lemeze, az első nagylemez, amelyet a zenekar a megújult felállásban jelentetett meg. A május 28-i turnézáró és lemezbemutató koncertet táncház zárja.

„Az Élem tökéletes pillanatkép arról, hol tartunk ízlésben, zeneileg” – megjelent a Góbé új nagylemeze

Negyedik nagylemezével indítja az évet a csavaros népi popzenében utazó Góbé. A csapat február 11-én az Akvárium Klubban mutatja be az Élem dalait, ahol a lemezen szereplő vendégek is velük játszanak.