Goda Krisztina
Demjén Ferenc dalaiból készül zenés romantikus film
A Hogyan tudnék élni nélküled? című musical egy kalandos balatoni nyár történetét meséli el, amely örökre megváltoztatja egy fiatal szerelmespár életét. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött történet forgatókönyvét Kormos Anett Goda Krisztinával írta, a film rendezője Orosz Dénes.
Több magyar film is szerepel az Izmiri filmfesztiválon
Több magyar filmet is vetítenek a pénteken kezdődő törökországi Izmiri Film és Zene Fesztiválon, ahol a zsűrielnök Goda Krisztina lesz, Szabó Istvánt pedig életműdíjjal tüntetik ki.
„A régi ruhák zöme 34-36-os méretű volt, sokat változtak a nők az elmúlt száz évben”
Elkészült Goda Krisztina Ida regénye című tévéfilmje, Gárdonyi Géza nagy sikerű regényének harmadik filmes adaptációja. Először 1934-ben Székely István forgatott filmet belőle, 1974-ben Venczel Vera főszereplésével gondolták újra. A 2022-ben debütáló új alkotás – amit a legjobb film díjára jelöltek a Monte Carló-i filmfesztiválon – először idén júniusban, a Magyar Mozgókép Fesztivál programjában lesz látható. Goda Krisztinával beszélgettünk.
Csak próba és más semmi
Január 10-én érkezik a Duna Televízió műsorán a Csak színház és más semmi című sorozatot. Divinyi Réka és Goda Krisztina forgatókönyvéből készült dramedy egy társulat szövevényes viszonyait mutatja be hat epizódon keresztül. A főszerepekben Csányi Sándort, Shell Juditot, Szervét Tibort és Szávai Viktóriát láthatjuk.
Ketten egyedül a Tháliában
Május 9-én mutatja be a Thália Színház legújabb produkcióját, a Ketten egyedül című darabot, amelyben Schell Judit és Csányi Sándor alakítják a főszerepeket. A pincérnő és szakács kapcsolatát bemutató történet a Krumplirózsa című, Al Pacinóval és Michelle Pfiefferrel készült filmből is ismerős lehet.