Győr

Mit csinált Egon Schiele Győrben?

A 20. század eleji Bécs egyik legizgalmasabb, provokatív festője tragikusan rövid pályája során a Rába-parti városban is megfordult. Ez idő alatt nagyon jó benyomásokat szerzett, és nem is tétlenkedett.

Oroszlán a kékfestők utcájában

A győri Festő utca egyik bejáratánál ma is kőoroszlán áll. A régiek úgy tartották, addig lesznek kékfestők, amíg az oroszlán ott őrködik.

Nem a világtól kell elvonulni, hanem szüntelenül a szívünkben élő Istenre kell figyelni

Győr barokk belvárosának szívében működik a Szent Mór Bencés Perjelség, ahol tizenkét szerzetes él és dolgozik.

Jubileumot ünnepel a Győri Balett

Idén a Győri Balett egy különleges mérföldkőhöz érkezik: az együttes fennállásának 45. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból színes és változatos programsorozattal várják a közönséget, amely méltó módon idézi fel a társulat gazdag múltját, miközben új élményeket is kínál az érdeklődők számára.

Győr, a barokk mintaváros

Belvárosának szívében sétálva olyan építészeti csodákkal találkozhatunk, amelyek a barokk kor pompáját és túlzásait idézik meg.

Négyszögletű erdő kerek álmokkal

Pass Andrea rutinos íróként és rendezőként csatlakozott két éve a győri Vaskakas Bábszínházhoz. Bemutatkozását már nagyon várta szülővárosa.

Rákász Gergely: Nekem az orgona mögött a Netflixszel kell versenyeznem

Tizenöt évesen adta első hangversenyét. 2016-ban indította útjára Lords of the Organ című sorozatot, látványkoncertjeivel pedig új műfajt teremtett.

Tíz zenés bemutató, ami után garantáltan énekelve megyünk haza

Dalolva szép az élet, vallják unisono színházi alkotók és nézők a szélrózsa minden irányában. Klasszikus operettektől a retró életérzésre építő musicalekig az évad legígéretesebb zenés bemutatóiból a magyar műveket ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Aki mert nagyot álmodni

Felsőszopory Szily János, a szombathelyi egyházmegye első püspöke elhivatottan és nagyravágyó tervekkel érkezett a városba a 18. század végén. Életműve megkerülhetetlen Szombathely fejlődésében és városképének kialakulásában.

Művészet és hit címmel nyílt Herendi porcelán kiállítás Győrben

A győri Széchenyi István Egyetem hangversenyterme, az egykori zsinagóga egyedülálló tere ad otthont a Művészet és hit című kiállításnak, amely a Herendi Porcelánmanufaktúra alkotásait mutatja be a nagyközönségnek. A különleges tárlat november közepéig várja a látogatókat.

A Széchenyi István Egyetemhez csatlakozva indult a tanév a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolában

A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium augusztus 1. óta a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik. Az intézmény szeptember 2-án új fenntartójával közösen nyitotta meg a tanévet, amelyen elhangzott: az iskola művészeti oktatása szorosan illeszkedik az egyetem művészeti karának képzési kínálatához, ezért a szorossá váló kapcsolatból a legtöbbet a diákok profitálhatnak majd – írja közleményében az intézmény.

Egyetemi fenntartásba került a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola

A Széchenyi István Egyetem fenntartásában működik augusztustól a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium. Az új struktúra számos előnyt rejt magában mindkét oktatási intézmény, illetve az oktatók és a tanulók számára.

Zsidó kiválóságokat mutat be a Széchenyi István Egyetem állandó kiállítása

Magyarország második Zsidó Kiválóságok Kiállítását hozta létre a Széchenyi István Egyetem a fenntartó alapítvány partnerségével az egyetemi hangversenyteremként működő egykori győri zsinagógában. A tárlaton Albert Einsteintől Mark Spitzen át Radnóti Miklósig több mint 400 zsidó származású tudós, művész és sportoló életútját ismerhetik meg a látogatók.

Győr-Moson-Sopron vármegye

Győr-Moson-Sopron vármegye három tájegység találkozásánál fekszik, ezek: a Dunántúli-középhegység (Sokorói-dombság), az Alpokalja és a Kisalföld. Székhelye: Győr. Területe az őskor óta lakott. A római korban a Duna mentén itt húzódott a Pannóniát védő limes, és itt vezetett észak-déli irányban a borostyánút.

Úgy fürdőzhetünk az idei Győrkőcfesztivál programjaiban, mint hal a vízben

Tíz helyszínen ezer programmal érkezik a 17. Győrkőcfesztivál. A zsebpénzt otthon hagyhatják a gyerekek, a rendezvény ugyanis ingyenes.

Eltáncolt történetek a 19. Magyar Táncfesztiválon

A hazai kortárs táncélet kimagasló alkotói, a Magyar Török Kulturális Évad egyik gyöngyszeme és izgalmas premierek Győrben a 19. Magyar Táncfesztiválon, amelyet június 19. és 23. között rendeznek meg. Meglepő fotókiállítással, ingyenes szabadtéri műsorokkal és gyerekprogrammal is készül a szervező Győri Balett.