Gyulai Várszínház

Fókuszban Székely János életműve

Székely János Napokat rendeznek Budapesten október 17-én és 18-án. Az erdélyi költő, író, drámaíró, esszéista életművének teljességére a Gyulai Várszínház kétnapos programsorozattal hívja fel a figyelmet a Pesti Vigadóban és a Nemzeti Színházban. A rendezvény keretében látható lesz a Dózsa című monodráma és a Caligula helytartója című előadás is.

XIV. Shakespeare Fesztivál Gyulán

Elkezdődik július 9-én Gyulán az idén már 14. alkalommal megrendezett XIV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál. Az egyhetes programra Olaszországból, Oroszországból, Nagy-Britanniából és Romániából is érkeznek művészek, társulatok a fürdővárosba. Az idei programsorozatnak a Hamlet és társai címet adták, mert a fellépő társulatok az eredeti mű továbbgondolását, átiratát, parafrázisát adják elő.

Várnak a szabadtéri színházak!

Minden évben bezárnak a kőszínházak nyárra, és megnyílnak a szabadtéri teátrumok. Idén sem alakul ez másként: a szabadtéri színházak július elejétől augusztus végéig várják az érdeklődőket. De hova érdemes ellátogatni? Miket érdemes megnézni? A Kultúra.hu összegyűjtötte a legizgalmasabb szabadtéri színházi előadásokat! Részletekért kattints a cikkre!

Megkezdi évadát a Gyulai Várszínház

Hetvennél is több előadással várja az 55. évadában az érdeklődőket a Gyulai Várszínház – hangzott el az évadot bemutató, május 7-ei sajtótájékoztatón, ahol Elek Tibor ügyvezető igazgató ismertette az idei Shakespeare Fesztivál programját is, amely Hamlet és Társai címmel indul. A sajtótájékoztatón a Gyulai Várszínház nívódíjait is átadták.

A Gyulai Várszínház új igazgatója

Hivatalosan is munkába állt november 1-jén a Gyulai Várszínház új igazgatója, Elek Tibor. Az új direktor a hagyományok megőrzése mellett számos ponton tervezi megújítani mind a nyári, mind a kamaratermi sorozatot. Elek Tibor, aki a munkát valójában már nyáron elkezdte, új tisztsége mellett megtartja a Bárka című folyóirat főszerkesztői posztját is.

Kezdődik az évad

A Körös-völgyi sokadalommal veszi kezdetét július 1-jén a Gyulai Várszínház augusztus 14-ig tartó, 53. évada. A hat hét alatt hatvan programot és öt fesztivált rendeznek, számos kulturális esemény ingyenesen lesz látogatható. Idén is lesz Jazz és Blues Fesztivál, valamint Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál is.