hírek

Múzeumi szabadegyetem indul Gyulán

Szabadegyetemet indít novembertől havi rendszerességgel a gyulai Erkel Ferenc Múzeum. A közgyűjtemény a birtokában lévő izgalmas tárgyakat és felhalmozott ismereteket szeretné közkinccsé tenni.

Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila Medvetánca

Az antikvarium.hu vasárnap este zárult aukciója újra rekordokkal zárt. Fekete István, Csinszka, Szerb Antal könyveinek dedikált példányai kerültek kalapács alá.

A korábbinál jóval kevesebb látogatót vonzott az idei frankfurti könyvvásár

A korábbinál jóval kevesebb, 180 ezer látogatót vonzott a pandémia utáni első, hagyományos formában megtartott frankfurti könyvvásár, ráadásul az érdeklődők több mint fele szakmai látogató volt.

Salman Rushdie elvesztette látását az egyik szemére, egy keze pedig lebénult

Elvesztette látását az egyik szemére, egy keze pedig lebénult Salman Rushdie indiai születésű brit–amerikai írónak, akit augusztusban egy merénylő késsel megtámadott.

Székesfehérvári társulat kapta a Komlói Amatőr Színházi Találkozó fődíját

A székesfehérvári Szabad Színház Mesteremberek című előadása nyerte el a nyolcadik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) fődíját.

Hogyan vezet színházat egy menedzserigazgató?

A Magyar Színházi Társaság Csináljunk színházat! beszélgetéssorozatának következő alkalmán, október 24-én a Pinceszínházban Csizmadia Tibor két olyan igazgatóval beszélget, akik nem alkotói, hanem menedzseri tapasztalattal érkeztek a színházvezetői székbe.

Többé nem lép színpadra a Broadway-legenda?

Patti LuPone igazi legenda: három Tony-, két-két Olivier- és Grammy-díja van, az American Theatre Hall of Fame tagja. Egy friss döntésével azonban azt kockáztatja, hogy nem léphet fel többé a Broadwayn.

Videópályázatot hirdet a XX. Század Intézet Wittner Mária emlékére

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 66. évfordulóján a XX. Század Intézet videópályázatot hirdet középiskolás diákok részére.

Forog a Kurtág Györgyről szóló dokumentumfilm

„Egy ember, aki a zenében él, akit átragyog a zene szeretete. A film különleges feladatának gondolom, hogy Kurtág messziről nézve sokszor bonyolult zenéjét közel hozza és megszerettesse a nézővel” – vallja Nagy Dénes forgatókönyvíró-rendező.

Hetedik lett a magyar csapat a rejtvényfejtő világbajnokságon

Hetedik lett a magyar csapat a lengyelországi rejtvényfejtő világbajnokságon.

Tűz ütött ki Afrika legmagasabb hegyén, a Kilimandzsárón

Több mint 300 embert vezényeltek szombaton Afrika legmagasabb hegyére, a Tanzánia északkeleti részén lévő Kilimandzsáróra egy tűz oltására.

Szabadtéri fotókiállítás nyílt a Nemzeti Múzeum kertjében

Remény és dráma – Magyarország '56 címmel szabadtéri fotókiállítás nyílt szombaton Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kertjében. A tárlattal az 1956-os forradalom hőseiről és a lengyel nép szolidaritásáról emlékeznek meg.

Jean-Luc Godard A megvetés című filmjének kézirata 300 ezer euróért kelt el

Több mint 300 ezer euróért (124 millió forintért) kelt el Jean-Luc Godard A megvetés (Le mépris) című filmjének első kéziratos forgatókönyve, amely eredetileg Brigitte Bardot tulajdonában volt, közölte az árverést szervező Christie’s aukciósház.

Indonézia visszakéri a jávai előember maradványait Hollandiától

Indonézia visszakér az egykori gyarmatosító Hollandiától nyolc történelmi leletet és műtárgyat, köztük a jávai előember csontjait, a Homo erectus legkorábbi ismert maradványait. Az ősi maradványokat a holland Eugene Dubois találta 1891-ben Jáva szigetén.

Ringató könyvbemutató koncertet és családi napot rendeztek a Millenáris Fogadóban

Ezer család énekel címmel rendeztek Ringató könyvbemutató koncertet és családi napot szombaton a Millenáris Fogadóban, ahol számos program mellett a Ringató módszer két új kötetével ismerkedhettek meg a látogatók.

Elkészült Budapesten a Széna téri emlékpark

Elkészült a II. kerületben a Széna téri emlékpark az egykori Volánbusz-pályaudvar helyén. Több mint hétezer négyzetméter újult meg.