hírek
Már több mint kétszázezren látták a Szépművészeti Bosch-kiállítását
Már több mint kétszázezer látogatót fogadott a Szépművészeti Múzeum Bosch-kiállítása, amely még egy hétig látható.
Egyötödével drágultak Londonban a színházjegyek
Húsz százalékkal kerül többe egy új produkcióra szóló színházjegy a londoni West Enden, mint a pandémia előtt.
Ingyenes előadások és saját bemutatók a Cervinus Művészeti Fesztiválon
Idén 11. alkalommal, július 13. és 26. között rendezik meg a Cervinus Művészeti Fesztivált a Szarvasi Vízi Színházban.
Esterházy-családtörténet miniatúrákon és grafikákon
A Ritkán látott arcok – Miniatúrák és grafikák az Esterházy-kastélymúzeum gyűjteményéből című kiállításon az Esterházy-kastély eddig be nem mutatott műtárgyai és kordokumentumok láthatók.
Magyar filmeket támogat az Európa Tanács filmalapja
Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages a júniusi döntésével 24 koprodukciónak, köztük a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotásoknak szavazott meg támogatást.
Utoljára rendezik a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen a koronázási szertartásjátékot
Utoljára rendezik meg a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen a koronázási szertartásjátékot augusztus 19–21. között, a jövőben más helyszínt keresnek az előadásnak – jelentette be Székesfehérvár polgármestere az idei rendezvényről tartott pénteki sajtótájékoztatóján.
Magyar színésznőt díjaztak a Karlovy Vary-i filmfesztiválon
A cseh filmekben nyújtott rendkívüli művészi alakításáért Bárdos Judit felvidéki magyar színésznő kapta idén a Kék Kocka díjat – közölte pénteken Michal Dolana, a díjat odaítélő bizottság tagja újságírókkal Karlovy Varyban.
Bob Dylan egyedi lemeze több mint 700 millió forintért kelt el
Bob Dylan amerikai énekes egyedi lemeze az előzetes várakozásokkal szemben magasabb áron, csaknem 1,5 millió fontért (717 millió forintért) kelt el a Christie’s csütörtöki londoni aukcióján.
Minden eddiginél nagyobb az érdeklődés az Anna-bálra
A hagyományokhoz híven az Anna Grand Hotel ad otthont a 197. balatonfüredi Anna-bálnak július 23-án. A program kísérőrendezvényeként a Magyar Állami Operaház műsorát hallgathatják meg az érdeklődők – közölték a szervezők a városban tartott pénteki sajtótájékoztatón.
A Várfok Galéria az egyedüli magyar résztvevő a karlsruhei művészeti vásáron
Az art Karlsruhe 2022 nemzetközi vásáron a több mint 200 kiállító között egyedüli magyar galériaként vesz részt a Várfok Galéria.
A locarnói filmfesztiválon versenyez az Így ér véget a nyár
A kisfilm szlovén–magyar–olasz koprodukcióban készült, producerei Muhi András, Jozko Rutar és Miha Cernec.
Meghalt a Keresztapa Sonnyját játszó James Caan
Nyolcvankét éves korában elhunyt James Caan amerikai színész, a Keresztapa Sonny Corleonéjának alakítója – írta a Variety.com filmes hírportál.
Szepesi Mátyás vezet be a dalszerzés műhelytitkaiba
A Hajógyár és az A38 közös eseménysorozatának következő Zene × Szöveg estjének vendége a Konyha zenekar sokoldalú frontembere, Szepesi Mátyás lesz.
A legnagyobb olasz városokba kaptak meghívást a Cziffra György-emlékév programjai
Júliustól decemberig többek közt Imola, Milánó, Torinó és Róma látja vendégül a Cziffra 100 emlékév programjait. Balázs János, az emlékév művészeti vezetője mellett további neves művészek és fiatal tehetségek is fellépnek.
Budapesten rendezik a MUCE 2022 Kórusfesztivált
Július 21. és 23. között rendezik meg Budapesten a MUCE 2022 Kórusfesztivált, amelyen hét országból hét kórus vesz részt, és egy ősbemutató is elhangzik.
Tűz pusztított a Rimszkij-Korszakov Múzeumban
A ljubenszki Rimszkij-Korszakov Múzeum tetőszerkezetén dolgoztak, amikor a tűzeset történt.