hírek
Várják a jelentkezéseket a Múzeumok Őszi Fesztiváljára
2022-ben is megszervezik az évről évre nagy népszerűségnek örvendő Múzeumok Őszi Fesztiválját, amelynek ez évi jelmondata: „Ezt mind fenntartjuk!” Az országos rendezvénysorozatot október 3. és november 13. között tartják.
Brad Pitt filmjével nyílik meg a 75. locarnói filmfesztivál
Brad Pitt A gyilkos járat című akcióvígjátéka nyitja meg augusztus 3-án a 75. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivált.
Kiváló múzeumpedagógusokat keresnek
Idén ismét várják a jelöléseket a Kiváló Múzeumpedagógus Díjra. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (SZNM – MOKK) kétévente hirdeti meg az elismerést.
Megnyílt a közönség előtt Kína első történelmi archívuma
Szerdán Pekingben megnyílt a nagyközönség előtt Kína első történelmi archívuma (FHAC), amely több mint 4,68 millió levéltári dokumentumhoz biztosít hozzáférést a látogatóknak – közölte a Kínai Nemzeti Levéltári Igazgatóság.
Nyolc magyar filmet láthat a közönség a palicsi filmfesztiválon
Hat magyar filmet láthat a közönség az idei palicsi filmfesztivál Új magyar filmek című válogatásában, és további kettőt egy-egy versenykategóriában július 16. és 22. között.
Együttműködési megállapodást kötött a KIM és az MMA
Megkezdődött Budapesten a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közösen megszervezett kétnapos kulturális diplomáciai értekezlete, amelyen együttműködési megállapodást kötött a KIM és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
Rakparti pihenőparkkal indul el a Budapest Tuning
A napokban hirdette ki a Budapest Brand nZrt. és Budapest önkormányzata közös pályázatuk, a Budapest Tuning 13+1 nyertes projektjét, melyeket 2022 végéig valósítanak meg az ötletgazdákkal együttműködésben.
Meghalt Méhes László, a magyar avantgárd egyik legjelentősebb művésze
Halálhírét felesége közölte. A 78 éves művész július 5-én Bry-sur-Marne-ban hunyt el.
Csütörtökön kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál
Több mint száz program, nemzetközi fényfestőverseny és több ezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat is várja az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen csütörtöktől vasárnapig zajló Zsolnay Fényfesztiválon.
Szépirodalmi és tudományos pályaműveket díjazott a KINCS
A Közös kincseink – család, közösség, lelki egészség című szépirodalmi és tudományos pályázat munkáit díjazta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kedden.
Az erdélyi Váta Lóránd és László Csaba is megkapta a román színházi szakma legrangosabb díját
A kolozsvári Váta Lóránd és a marosvásárhelyi László Csaba színművészt is díjazta a Román Színházi Szövetség (UNITER) azon a gálán, amelyen a tavalyi év legjobb színházi teljesítményeiért járó elismeréseket adták át.
Fúziós koncertek, hangversenyek és világsztárok: Amszterdamba visz az Európai hidak
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) idén is megrendezi közös, 2013-ban indult tematikus fesztiválját, amelynek középpontjába a tavalyi megújulás után ismét egy város került. Szeptember 16-tól 30-ig a vibráló, sokszínű és nyitott Amszterdam és Budapest között épül meg a képzeletbeli híd a kultúra segítségével.
Ősi buddhista barlangokat nyitnak meg a közönség előtt Hszincsiangban
Októbertől látogathatja a közönség az 5. és a 14. század közötti időszakból származó Kumtura-barlangokat a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen – közölték kedden a helyi hatóságok.
Ifjú barbárok – Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése zárja az évadot Kolozsváron
A Kolozsvári Állami Magyar Színház július 6-án, szerdán a színház stúdiótermében mutatja be az Ifjú barbárok című előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, mely egyben az idei, 2021/2022-es évad utolsó bemutatója is.
Elektronika, fényművészet, elhagyatott gyár − Művészet költözik az Inota Hőerőműbe
Fény- és audiovizuális kísérletek, elektronikus zene és egy elhagyatott, titokzatos gyárkomplexum – ezek várnak a július 16-án újranyitó Inotán.
Először láthatjuk Tót Endre 40 éven át eltitkolt festményeit
Az acb Galéria kiállítása Tót Endre mindeddig ismeretlen, a nyolcvanas évek vad festészetének hatását magán viselő sorozatából mutat be egy művészettörténeti különlegességnek számító válogatást.