hírek
Új műtárgyak a keszthelyi kastélyban
Csaknem 10 millió forint értékű műtárgyegyüttessel bővül a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum kínálata – az „ajándékot” L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára nyújtotta át Keszthelyen április 29-én. Az esemény apropója az Amazon Ház Látogatóközpont felújítása adta, melyet szintén e napon avattak fel ünnepélyes keretek között.
Vígjátékok mellett kuriózumok
„Amit mi játszunk, az egyedülálló a városban” – mondta Csányi Sándor, a Thália Színház művészeti vezetője, színésze a teátrum évadbejelentő sajtótájékoztatóján. Az esemény Hamvai Kornél irodalmi vezetővel közösen mutatta be a színház 2016/2017-es évadának új előadásait. Elmondták: a megszokott, közkedvelt vígjátékok mellett idén is lesz olyan darab, amely kissé kilóg a sorból.
Hamarosan keresztény fesztivál
Idén a fiatal közönséget is megszólítja a III. Keresztény Színházi Fesztivál, amelynek programja különleges női sorsokat is láttat, valamint műfaji sokszínűséget, színes, formabontó színházi megoldásokat ígér, igazi európai szellemiségben. Öt helyszínen 13 látványos produkcióval mutatkoznak be magyar és külföldi társulatok május 20 és 26. között Budapesten. Az Újszínház hiánypótló rendezvénysorozata idén két helyszínnel (RaM Colosseum, Nemzeti Színház) is bővül.
Nézők és képek
Hiánypótló kiállítás nyílt meg május 12-én a Várkert Bazárban Nézők és képek Pest-Budán címmel. A Pesti Műegylet történetét bemutató tárlat megnyitóján dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára kiemelte: a kiállítás nemcsak esztétikai, hanem intellektuális élményt is nyújt, miközben gondolati időutazásra hív. A tárlat augusztus 7-ig látható.