hírek

Mától hivatalosan is keresik a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatóját

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kiírta a pályázatot a Magyar Nemzeti Múzeum 2023 őszén megüresedett főigazgatói pozíciójára.

A sivatag közepén épül Egyiptom új fővárosa

A Kairótól 45 kilométerre, a sivatagban épülő új egyiptomi főváros építésének első szakasza végéhez ért, Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök pedig újabb milliárdokat készül elkölteni az építkezés második, harmadik és negyedik szakaszára.

Elvis újra színpadra lép Londonban

Elvis Presley életművét feldolgozó produkció készül Nagy-Britanniában, amellyel újra színpadra állítják a legendás zenészt – hologram formájában. A különleges koncert novemberben debütál majd a brit fővárosban.

Tovább marad a Renoir-kiállítás a Szépművészetiben

Két héttel később, január 21-én zár a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása, amelyet szeptemberi megnyitása óta eddig már több mint 200.000 látogató tekintett meg.

Ezért készítették tegezeiket emberi bőrből a szkíták

Egy friss, ukrán mintákat vizsgáló kutatás bebizonyította, hogy nem hazudott Hérodotosz, a Kr. e. 5. században élt görög történetíró, amikor a szkíták brutalitásáról számolt be.

A Király koronáját is elvette Taylor Swift

Taylor Swift pályafutása alatt összesen 68 héten került a Billboard lemezlistájának élére, ezzel ő lett a legtöbb héten át listavezető szólóelőadó a zeneipar történetében, megelőzve ezzel Elvis Presley-t.

A sátánt hívó átoktábla került elő egy latrinából

A középkorból származó, feltekert ólomdarabot találtak német régészek az ország északi részében. A kutatók szerint a lelet egy középkori átoktábla.

Elhunyt Futaki Attila képregényrajzoló

A magyar képregénykultúra nemzetközileg is elismert alakja harminckilenc éves volt, január 2-án hunyt el.

Ez lehet a világ legősibb nyerge

Egy friss eredmény rávilágított, hogy a mongol sztyeppék kultúráinak fejlődésében nagy szerepet játszott a fakeretes nyereg megjelenése.

14 millió forintot értek a használt IKEA-bútorok

A stockholmi Auktionsverk, a világ legrégebbi, 1674-ben alapított aukciós háza ikeás étkészleteket, bútorokat és lámpákat árverezett. Sok berendezési tárgy származott az 1950-es évekből, de voltak porcelánok, amelyek az 1990-es években kerültek a boltokba.

Júniustól 25 fősnél nagyobb turistacsoportok nem mehetnek be Velencébe

Az olasz város vezetésének az a célja, hogy csökkentsék a tömegturizmus nyomását. Szintén új intézkedés a hangszórók használatának betiltása.

A réticsík lett az év hala

A védett réticsík lett az év hala, a 15. éve megtartott szavazáson ez kapta a voksok csaknem felét – közölte a Magyar Haltani Társaság vasárnap az MTI-vel.

Madarak millióit veszélyezteti a szilveszteri tűzijáték

Nem csupán a házi kedvencekre veszélyes a tűzijáték és a petárdázás. Mivel a repülés komoly fizikai munka, a madaraknak sok energiába kerül, hogy felriasztják őket. Ez pedig egy hideg téli éjszakán akár az életükbe is kerülhet.

Meghalt Tom Wilkinson brit színész

Az Alul semmi és a Michael Clayton sztárja 75 éves volt. A színészt családja körében, váratlanul érte a halál.

A Gladiátor és a Napoleon rendezőjét is kitünteti a brit király

A kultúra és a sport kiemelkedő képviselői szerepelnek a brit uralkodó szombaton ismertetett újévi kitüntetési listájának vezető helyein.

Elhunyt Kovács András Ferenc költő

Ma hajnalban meghalt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas, Artisjus irodalmi nagydíjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja. 64 éves volt.