hírek

Egy korábban ismeretlen nép tagjait azonosították régészek a Balaton mellett

A teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatoknak köszönhetően azonosították, hogy az itt élők vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, járványos betegségben hunytak el, és egy, a kutatók által Jelenának elnevezett balatonkeresztúri nő arcrekonstrukciója is elkészülhetett.

A Kojot négy lelke a hivatalos magyar Oscar-nevezés

Az Annecyban és Sanghajban díjazott animációt küldi az Oscar-versenybe Magyarország a „nemzetközi film” kategóriában.

Best of Presser Gábor: ötlemezes válogatás jelenik meg a Hungarotonnál

Ötlemezes életműsorozatban jelenteti meg a 75 éves Presser Gábor pályafutásának népszerű dalait a Hungaroton. A kiadványok az Omega- és LGT-számok mellett a színházi munkákból és más előadóknak írt szerzeményekből is válogatnak.

A tervezetthez képest többen vehetnek részt a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjprogramban

A pályázatra érkezett alkotások olyan magas színvonalat képviseltek mind szakmai kreativitás, mind társadalmi felelősségvállalás szempontjából, hogy a zsűri a tervezett három helyett ismét négy győztest választott.

A világ legjelentősebb műemlékvédelmi kitüntetésével ismerték el dr. Fejérdy Tamást

A díjjal a nemzetközileg elismert műemlékvédelmi szakember több mint 50 éves munkásságát ismerték el.

Kelemen Gáspár döntős a Bartók Világversenyen

A Zeneakadémia hegedűsöknek meghirdetett 2023-as Bartók Világversenyén hatan léphetnek fel a szombati döntőben a nagyközönség előtt. A csütörtök este véget ért középdöntő eredményeként egy-egy svéd, német, magyar, cseh, moldáv és japán állampolgárságú induló jutott tovább.

Szabadon hozzáférhetővé vált Keresztury Dezső életműve a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Az OSZK szabadon hozzáférhetővé tette Keresztury Dezső harminckilenc művét a Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK).

A hollywoodi filmgyártás magyar alapítóiról készül dokumentumfilm

A Fox vs. Zukor – Egy hollywoodi történet című egész estés alkotás a Paramount stúdiót alapító, ricsei születésű Zukor Adolf és a 20th Century Fox névadó stúdióalapítója, a tolcsvai születésű Fried Vilmos (William Fox) életén, vetélkedéstörténetén keresztül meséli el a hollywoodi filmek születését.

Reigl-képet adományozott a Kiscellinek a festő hagyatékát gondozó francia alapítvány

Reigl Judit Kívül című, nagy méretű festményét adományozta a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtárnak a franciaországi Fonds de dotation Judit Reigl. A műalkotás jelenleg a múzeum Szárnyalás-Vol-Flight. Reigl Judit figurális festészete című kiállításában látható.

A Budapesti Metropolitan Egyetem képviseli Magyarországot a Helsinki Design Héten

A Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti és Kreatívipari Kara képviseli Magyarországot Észak-Európa legnagyobb designfesztiválján, a Helsinki Design Héten szeptember 8. és 17. között.

Rekordot döntött Freddie Mercury karkötője a londoni aukción

Rekordáron, 698.500 fontért (317 millió forint), a becsült ár alsó határának százszorosáért kelt el szerda este Londonban a Sotheby’s aukciósház árverésén az a karkötő, amelyet Freddie Mercury, a Queen zenekar néhai frontembere viselt elefántcsontszínű öltönyével a Bohemian Rhapsody videójában.

Új albumot ad ki a Rolling Stones, be is mutatták az első dalt róla

Új albumot jelentet meg Hackney Diamonds címmel a Rolling Stones – jelentette be az együttes szerdán a kelet-londoni Hackney Empire színházban. 18 év után ez lesz a brit rockegyüttes első albuma, amelyen általuk jegyzett új szerzemények szerepelnek.

A gyulai várba költözik Kossuth Lajos elfogyott regimentje

Kossuth Lajos elfogyott regimentje címmel nyílik szeptember 15-én időszaki tárlat a gyulai várban. A kiállítás az egykor a fővárosban állt Honvédmenház és a '48-as veterángondozás történetét dolgozza fel, kiegészítve a szabadságharc helyi eseményeivel és a Békés megyei Honvédegylet bemutatásával.

Új oktatási terekkel és képzésekkel indul a tanév a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

A szeptember 11-ei évnyitón díszokleveleket is adományoznak azoknak az egykori hallgatóknak, akik 50, 60, 65 vagy 70 éve kapták meg diplomájukat az intézményben.

Benedek Miklóst választották a Nemzet Színészének

Benedek Miklós Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt választották a Nemzet Színészének.

Négylábú sztárok léptek fel Mozart Vadászszimfóniájában a Dán Kamarazenekarral

Három négylábú szupersztár lépett fel a Dán Kamarazenekarral Leopold Mozart Vadászszimfóniájának előadásán az idei Haydn-fesztiválon Koppenhágában.