hírek

Az eszperantó irodalom egyik legnagyobb gyűjteménye került Lengyelországba

A lengyel Nemzeti Könyvtárba került a hollandiai Rotterdamból az eszperantó irodalom egyik legnagyobb gyűjteménye, a Hector Hodler Könyvtár. Az ebből az alkalomból rendezett hétfői ünnepségen Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes, kulturális és örökségvédelmi miniszter vett részt.

Egerben nyílt meg a Magyar Géniusz Vándorkiállítás

Hatodik helyszínére érkezett a Magyar Géniusz Vándorkiállítás. A tárlat, amely Kecskemét, Gyula, Debrecen, Győr és Szombathely után most Egerben is bemutatkozik, eddig soha nem látott módon egy nagyszabású és reprezentatív kiállításban vonultatja fel a Kárpát-medence géniuszait.

A szarmatákat bemutató régészeti park nyílt Bordányban

Az Alföldre az első században érkező és ott tartósan letelepedő szarmaták régészeti hagyatékát bemutató park nyílt a Csongrád-Csanád vármegyei Bordányban, az uniós támogatással megvalósult kulturális beruházást szombaton adták át.

Május 29-én történt

Ma ünnepelné 120. születésnapját Bob Hope, Oscar-díjas színész, 1848-ban pedig ezen a napon Kolozsvárott megkezdődött az utolsó erdélyi rendi országgyűlés, amely kimondta Erdély unióját Magyarországgal.

Egyedülálló néprajzi emlék- és élménypark épül Csíksomlyón

Egyedülálló néprajzi emlék- és élményparkot épít az erdélyi Csíksomlyón, mintegy hathektáros területen Kurkó János György csíkszeredai vállalkozó – számolt be a Székelyhon hírportál.

Elkészült a náci rezsim európai áldozataira emlékeztető százezredik botlatókő

A nemzetszocializmus európai áldozataira emlékeztető százezredik botlatókövet fektette le egy német művész Nürnbergben. Gunter Demnig botlatókövei a világ legnagyobb decentralizált emlékművévé váltak.

Hasonmás kiadásban megjelent az első Magyarországon nyomtatott könyv

Az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai krónika, azaz a Chronica Hungarorum kiadásának 550. évfordulójára az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) újra megjelentette a gyűjteményében őrzött példány latin nyelvű hasonmását. A fakszimilét szombaton mutatta be a nemzeti bibliotéka.

Francia film nyerte az Arany Pálmát Cannes-ban

Justine Triet francia rendezőnő Anatomie d'une chute (Egy zuhanás anatómiája) című filmjének ítélte az Arany Pálmát szombat este a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Ruben Östlund svéd rendező által vezetett nemzetközi zsűri.

Magyar siker Cannes-ban: Buda Flóra Anna Arany Pálma-díjas

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült, 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Nemzetközi Cannes-i Filmfesztiválon. Az elismerést Enyedi Ildikó zsűrielnök adta át a rendezőnek.

Május 28-án történt

Ma van a nemzetközi gyermeknap és pünkösd ünnepe.

Nagy visszatérőkkel zárult a verseny Cannes-ban

Legendás rendezők alkotásaival zárult a cannes-i filmfesztivál versenye: a német Wim Wenders egy Japánban játszódó történettel, míg a kétszeres fődíjas, 86 éves brit Ken Loach saját állítása szerint élete utolsó filmjével érkezett. A díjakat a ma esti záróünnepségen nyújtja át a zsűri.

Tizenkétezer éves emberi csontokat találtak egy német barlangban

Régészek 12 ezer éves fogakat és egyéb csontmaradványokat találtak a németországi Blätterhöhle-barlangban, Hagen városa mellett – közölte pénteken a Westfalen-Lippe települési szövetség Münsterben.

Céline Dion betegsége miatt lemondta koncertjeit

Céline Dion kanadai énekesnő az összes 2024 áprilisáig tervezett koncertjét, köztük a Magyarországra tervezett fellépését is lemondta egészségi okokra hivatkozva.

Új magyar operett és a Carmen musicalváltozata jövőre az Operettben

Az Orfeum mágusa, a 21. század első magyar operettje Somossy Károly életét dolgozza fel, Frank Wildhorn Carmen című musicalje pedig az ismert történetet cirkuszi környezetbe helyezi.

Elhunyt Szegedi Erika színművész

Elhunyt Szegedi Erika színésznő, aki csaknem 50 éven át volt a Vígszínház tagja – közölte a Vígszínház a Facebook-oldalán pénteken este.

A 19. századi dán festők a sörfőzés maradékát használhatták vásznaik alapozására

A 19. századi dán festők alkotásait vizsgáló kutatók élesztő és gabonák nyomait fedezték fel a képeken, ami a szakemberek szerint arra utal, hogy a mesterek a vásznak alapozásához a sörfőzdék melléktermékeit használhatták fel.