hírek

Leigazolta a Dob+Basszust a Magyar Kultúra Podcastok

Két új formátummal jelentkezik tavasszal a Magyar Kultúra Podcastok-csatorna. A Lévai Balázs és Csorba Lóci által vezetett Dob+Basszus podcast egy speciális évaddal jelenik meg a csatornán, míg Péczeli Dóri Puzzle címmel indít új, beszélgetős podcast sorozatot.

Akár 35 millió dollárt is érhet egy ritka, rózsaszín gyémánt

Akár harmincötmillió dollárért (12,3 milliárd forintért) is elkelhet egy rendkívül ritka, rózsaszín gyémánt egy júniusi New York-i árverésen – jelentette be szerdán a Sotheby's aukciósház.

Elhunyt Pál Mihály szobrászművész

Nyolcvanhat éves korában szerdán elhunyt Pál Mihály Munkácsy-díjas szobrászművész - közölte a család csütörtökön az MTI-vel.

Március 30-án történt

Ezen a napon született Francisco Goya 1746-ban, Vincent van Gogh 1853-ban, Romsics Ignác 1951-ben, Barabási-Albert László 1967-ben.

Több mint ezer film versenyez a környezetvédelmi filmfesztiválon

Százöt országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi alkotók a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezendő IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra, amely május 19. és 21. között várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Királyi Kastélyban.

A világ eddigi legfényesebb gamma-kitörését örökítette meg az első magyar fejlesztésű kisműhold

Az első magyar fejlesztésű, asztrofizikai kutatásokat végző kisműholddal, a GRBAlphával sikerült pontosan meghatározni az emberiség történetében valaha észlelt és megörökített legfényesebb gamma-felvillanás csúcsértékét.

Bartók Béla fonográfhengerei a Néprajzi Múzeumban

Örököseinek köszönhetően 2023-ban 118 fonográfhenger kerül letétként a Néprajzi Múzeumba, azaz közgyűjteménybe Bartók Béla észak-afrikai gyűjtőútjáról, amelyeket a legkorszerűbb módszerrel digitalizál, majd tesz elérhetővé az intézmény.

Átadták a sümegi vár megújult keleti szárnyát

„A múltból örökölt javakat az elkötelezett emberek képesek megmenteni a jövő számára” – hangsúlyozta a sümegi vár keleti szárnyának megújítása alkalmából rendezett keddi átadóünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

Japánban mutatkozik be a kortárs magyar kerámiaművészet

Szólamok kerámiában: Kortárs magyar kerámiaművészet (1965–2022) címmel nyílik kiállítás április 22-én Japánban, Tadzsimi város modern kerámiaművészeti múzeumában.

Március 29-én történt

1982-ben ezen a napon Hollywoodban Szabó István Mephisto című filmje – a magyar játékfilmek közül elsőként – elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. Március 29-én született Kosztolányi Dezső 1885-ben, Markó Iván 1947-ben.

A Müpa ad otthont a legújabb Kolodko-szobornak

Fejhallgatót ábrázoló zenélő szobor várja ezentúl a Müpa látogatóit, az intézmény bejáratánál elhelyezett Kolodko Mihály-alkotás a Füles fantázianévre hallgat.

Mexikó 43 régészeti műtárgyat kapott vissza Olaszországtól

A műkincsek Rómából az AeroMexiko járatával érkeztek Mexikóvárosba hétfőn.

Megjelent az idei OTKA pályázat 13,5 milliárd forinttal a magyar kutatások támogatására

Az egyéni kutatók, kutatócsoportok összesen 13,5 milliárd forintra pályázhatnak 2023-ban az OTKA programban, amely a kutatási projektek megvalósítását, kimagasló tudományos eredmények elérését, új módszerek és eljárások kidolgozását segíti – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

Együttműködés a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár között

A Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár vezetői együttműködési megállapodást írtak alá Esztergomban, a Magyar Nemzeti Múzeum Babits Mihály Emlékházban.

Március 28-án történt

Március 28-án született Bohumil Hrabal 1914-ben, Psota Irén 1929-ben, Reviczky Gábor 1949-ben. 2004-ben ezen a napon adták át a Kelenföld vasútállomást a Keleti pályaudvarral összekötő 4-es metróvonalat.

Hétvégén kezdődik a Színházi Olimpia

Már valóban csak pár nap, és útjára indul az év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia. Az április 1-jével kezdődő fesztivál több tucat helyszínen színesíti majd a hazai színházi életet, így téve az programsorozatot az egész ország kulturális ünnepévé.