hírek

Felavatták Hunyadi János mellszobrát Marosvásárhelyen

Hunyadi János mellszobrával bővült Marosvásárhely köztéri emlékműveinek sora: Bocskai Vince szobrászművész munkáját szombaton avatták fel a várban.

Növeli a filmforgatások támogatását a cseh állam

600 millió koronával – 800 millióról 1,4 milliárdra (23,52 milliárd forintra) – növeli idén a cseh kormány a filmforgatások állami támogatását.

Modern kori ősbemutató a győri bencés templom búcsúján

270 év után először csendül fel Georg Reutter misekompozíciója Győrben, a Szent Ignác-templomban július 31-én, Loyolai Szent Ignác ünnepén, mely egyben a győri bencés templom búcsúja is.

Négyszáz éves hajót találtak egy északnémet folyó fenekén

Négyszáz éves kereskedelmi hajóra bukkantak búvárok az észak-németországi Trave folyó fenekén, rakterében több mint 150 hordóval.

Ötven éve először épült színház a londoni West Enden

A @sohoplace tervezői az intimitást és az innovatív dizájnt ötvözték az épületben, amely a Tottenham Court Road metróállomás környékét érintő városrehabilitációban is fontos szerepet kap.

Már készül A szürke ember folytatása

Alig mutatták be a 200 millió dollárból leforgott CIA-thrillert, már tervezik is a folytatást.

Russell Crowe és Eddie Redmayne is szerepel új filmjével a Torontói Filmfesztiválon

A szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) Anna Kendrick, Emma Thompson, Russell Crowe, Jane Fonda, Jessica Chastain, Viola Davis, Jennifer Lawrence és Eddie Redmayne is szerepel majd új filmjével.

Nyolc évet kér egy spanyol ügyész adóelkerülés miatt Shakirára

Egy spanyol ügyész nyolc év börtönbüntetést kér Shakira kolumbiai szupersztárra egy 14,5 millió eurós adócsalási ügy miatt – olvasható egy pénteken nyilvánosságra került ügyészségi dokumentumban.

Koop Oscar Orchestra az A38-on

Augusztus elején visszatér a hajó fedélzetére a nujazz egyik legkarakteresebb újítója, a svéd Koop Oscar Orchestra.

Öt ország száz zenésze lép színpadra a kecskeméti Jazzfőváros fesztiválon

Négy nap alatt öt ország mintegy száz zenésze lép színpadra az augusztus 4. és 7. között zajló hatodik kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon – mondta el Ittzés Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek.

Testépítőből színész, majd politikus – Arnold Schwarzenegger 75 éves

Július 30-án hetvenöt éves Arnold Schwarzenegger egykori testépítő-világbajnok, filmszínész, Kalifornia állam volt kormányzója.

Galiba Gyermekfesztivál öt napon át

A Debreceni Virágkarnevál kísérőprogramja, a Galiba Gyermekfesztivál öt napon át közel 200 ingyenes programot biztosít az ország egyetlen klasszikus vidámparkjában, a debreceni Nagyerdőn augusztus 17. és 21. között.

Szamurájok, harakiri és japán kultúra a Határtalan Régészet nyári számában

A titokzatos japán világot járja körbe a Határtalan Régészet című magazin nyári száma. Megtudhatjuk, hogy a szamurájok hogyan harcoltak, milyen kötelességeik voltak, milyen különleges vallási szokásokat követtek az emberek Japánban vagy milyen okból hajtottak végre harakirit.

Újabb antiszemita tartalom okozott botrányt a kasseli Documenta kiállításon

Újabb antiszemita tartalom váltott ki felháborodást a kasseli Documentán, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti seregszemléjén, amelynek igazgatója tíz napja mondott le egy korábbi hasonló botrány miatt.

Tíz premierre készül a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az új évadban

Tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a szeptemberben kezdődő 2022/23-as évadban, amelyben ötven előadásból választhat a közönség. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették pénteken a nógrádi megyeszékhelyen.

Öt új helyszínnel bővült a történelmi emlékhelyek listája

Történelmi emlékhely lett a budapesti V. kerületben az egykori Landerer-nyomda, az isaszegi csatatér, a siklósi vár, a szabolcsi földvár és templom, valamint a tápióbicskei csatatér.