Hollywood
Az Arany Málnát is megkapta az első Oscar-díjas afroamerikai színésznő
Augusztus 14-én ünnepli hatvanadik születésnapját Halle Berry Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, a Szörnyek keringője, A Macskanő, a Fekete csillag, A létezés határa és az X-men-filmszéria sztárja.
David Fincher rendezi Quentin Tarantino történetét
A Cliff Booth kalandjai című moziban Brad Pitt ismét felölti a Volt egyszer egy Hollywood legendás kaszkadőrének jelmezét, ám a kamerák mögött ezúttal nem maga Tarantino, hanem egy másik rendezőóriás, David Fincher foglalt helyet.
Még el sem ült az első rész körüli őrület, máris érkezik a Michael folytatása
A pop királya, Michael Jackson életét bemutató film nemcsak a rajongókat hódította meg, hanem a mozitörténelem legjövedelmezőbb életrajzi alkotásává vált.
Meglepő kiugrást okozott a Spotifyon Nolan Odüsszeiája
Úgy tűnik, a fiatal közönség nem elégszik meg a görög mítosz mozitermi változatával.
George Lucas szerint felesleges harcolni a mesterséges intelligencia ellen
George Lucas szerint a mesterséges intelligencia térnyerése elkerülhetetlen, sőt, kifejezetten megkönnyíti a rendezők dolgát.
Forrest Gump, Ryan közlegény és az ember, akit Ottónak hívnak – Tom Hanks 70
Július 9-én ünnepli hetvenedik születésnapját Tom Hanks kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Forrest Gump, a Számkivetett, A Da Vinci-kód, A kárhozat útja, a Ryan közlegény megmentése és Az ember, akit Ottónak hívnak főszereplője.
Modellként kezdte, aztán ő is szerzett egy Oscart a családi hagyományt követve – Anjelica Huston 75
Július 8-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Anjelica Huston Oscar-díjas amerikai színésznő, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint A Prizzik becsülete, a Svindlerek, az Édes vízi élet, az Addams Family, a Vasakaratú angyalok vagy a Rejtélyes manhattani haláleset.
Rocky és Rambo után most különleges megbízottként felel Hollywoodért – Sylvester Stallone 80
Július 6-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Sylvester Stallone Golden Globe-díjas amerikai filmszínész, rendező, akciófilmek sztárja, akinek neve Rocky és Rambo alakjával forrt össze, de a Kobra, a Túl a csúcson, A bosszú börtönében, A pusztító, A specialista, a Dredd bíró és a Bérgyilkosok című moziknak is ő a főszereplője.
Hírmozaik – június 10.
Mától lehet jelentkezni a FISZ nyári táborába, várják az alkotói terveket a Kassák kortárs művészeti díjra, Eszenyi Enikő a József Attila Színházban sem rendez – hírösszefoglalónk.
Huszonöt dollárral érkezett Amerikába Zukor Adolf, az első hollywoodi filmstúdió elindítója
Ötven éve, 1976. június 10-én halt meg Zukor Adolf (Adolph Zukor) magyar származású amerikai producer, a hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója, a Paramount filmstúdió alapítója.
Korda Sándor a semmiből teremtette meg a brit filmipart
Igazi népmesei történetnek is beillik a világhírűvé vált magyar filmesek egyik legnagyobbikának, a magyar filmkritika és a brit filmipar megteremtőjének, valamint a magyar filmgyártás egyik úttörőjének élete. Korda Sándor nevét ma már filmstúdió és filmakadémiai díj viseli, de azt vajon tudtad, hogy ő volt az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek?
Lugosi Bélát recsegő magyar akcentusa tette a horror királyává
Bányában dolgozott, hogy megvalósítsa az álmát, karrierje végén pedig szerepelt a világ legrosszabb filmjében is. Azon kevés magyarok egyike, akiknek a neve megtalálható a hollywoodi hírességek sétányán: Lugosi Béla minden idők legikonikusabb Drakulájaként vonult be az egyetemes filmtörténelembe.
Elhunyt a leghíresebb texasi kopó
Chuck Norris, a Walker, a texasi kopó című sorozat főszereplője 86 éves volt.
Kertész Mihály Hollywood aranykorának munkamániás kaméleonja volt
Gyerekként vizet és cukorkát árult a Népszínház utcában, Dániában siketnémának tettette magát, hogy munkát kapjon, majd Amerikában, már Michael Curtizként Oscar-díjat nyert a Casablanca rendezéséért. Kertész Mihály előszeretettel terjesztett saját magáról legendákat, és igazi munkamániás hajcsár volt.
A magyar az, aki mögötted megy be a forgóajtón, de előtted jön ki
Mit adott a világnak Hollywood? Jót, vagy rosszat, vitatható. Az azonban tény, hogy a magyarok rengeteget adtak az álomgyárnak, hiszen már az alapjait is hazánkból elszármazott honfitársaink tették le.
Világsztárokat indított el a pályán Korda Sándor, a brit filmipar megteremtője
Hetven éve, 1956. január 23-án halt meg Korda Sándor, aki egy kis alföldi faluból elindulva hódította meg a világot. Őt tartják a brit filmgyártás megteremtőjének, ő az első filmrendező, akit Nagy-Britanniában lovagi rangra emeltek, és a nagyvilágban Sir Alexander Kordaként ismerik.