II. Rákóczi Ferenc

Rákóczi helytartója volt, de nézetei különböztek a fejedeleméitől

Háromszáz éve, 1725. november 6-án halt meg Rodostóban, törökországi száműzetésében Bercsényi Miklós gróf kuruc főgenerális, a Rákóczi-szabadságharc egyik vezetője, II. Rákóczi Ferenc fejedelem bizalmasa.

Istennel a hazáért és a szabadságért

Kétszázkilencven éve, 1735. április 8-án halt meg rodostói száműzetésében II. Rákóczi Ferenc, Erdély és Magyarország fejedelme, a Rákóczi-szabadságharc vezetője, akinek születésnapját, március 27-ét az Országgyűlés 2015-ben Rákóczi-emléknappá nyilvánította.

Drakuláról röplapon terjesztették az álhírt

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) különleges ritkaságai mostantól még szélesebb közönség számára válnak hozzáférhetővé. A Régi Ritka elnevezésű digitális gyűjtemény mintegy 1400, eddig elérhetetlen, történelmi értékű röplappal bővült, miközben a platform új, felhasználóbarát keresőfunkcióval és korszerű képnézegetővel is gazdagodott.

Az Árpád-kori joghurttól a megkésett levesig

Mátyás király kedvenc csemegéje a marcipán volt, II. Rákóczi Ferenc pedig minden reggel forró csokoládéval kezdte a napját. E különleges étkezési szokásokon túl is számos érdekességet tartogat a magyar gasztrotörténelem a honfoglalás korától kezdve.

Rákóczi és az indiai tyúk esete, Kossuth-kifli és a Pilvax szelleme

A legenda szerint Lorántffy Zsuzsanna papjának köszönhetjük a tokaji aszúbort, gróf Széchenyi Istvánnak a pezsgő szavunkat, és eldördült egy lövés is a Két pisztoly kocsmában.

November 10-én történt

1895-ben ezen a napon született Öveges József professzor, szerzetes, fizikatanár. A televízióban 1957-től tizenkét éven át műsora volt, amelyben a fizikát népszerűsítette. Szuggesztív tanáregyéniség volt, hatására milliók érdeklődtek hangtani, hőtani, elektromos jelenségek iránt.

Október 29-én történt

1980-ban ezen a napon avatták fel az ország első nyugat-európai stílusban épített bevásárlóközpontját, a Sugár Áruházat a budapesti Örs vezér terén. A szocialista plázában a Csemege, a Keravill, a Vasedény és a Szivárvány üzletlánc mellett tizenöt szaküzlet és tizennégy szolgáltató volt jelen.

A fejedelem, akinek legnagyobb hibája az volt, hogy nőnek született

Négyszázhúsz éve, 1604. május 28-án született Katalin brandenburgi hercegnő, az egyetlen nő Erdély trónján.

Így szólnak a kuruc slágerek

Milyen lelkesítő dalokat énekeltek 48-as honvédeink a szabadságharc csataterei felé masírozva? És milyen zenére mulattak Thököly és Rákóczi fejedelem kuruc katonái? Mind kiderül a Mathias Corvinus Collegium Magyar Összetartozás Intézetének megemlékezéséből.

A brezáni kiáltványt 320 éve adták ki

II. Rákóczi Ferenc 1703. május 12-én adta ki brezáni kiáltványát, amelyben Magyarország összes lakosát harcba hívta – ezzel megkezdődött az 1711-ig tartó szabadságharc.

Felavatták II. Rákóczi Ferenc szobrát Székesfehérváron

II. Rákóczi Ferenc üzenete egyszerű és világos, ma is időszerű: Istennel a hazáért és a szabadságért – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Székesfehérváron, ahol felavatták a vitézlő fejedelem emlékezetére közadakozásból és az önkormányzat támogatásával készült szobrot.

Három tudományos kötet jelent meg emlékévekhez kapcsolódva

Az elmúlt időszak három emlékévéhez, Mátyás királyhoz, II. Rákóczi Ferenchez és Szent Lászlóhoz kapcsolódó kötetek jelentek meg a Bethlen Gábor Alapkezelő gondozásában.

II. Rákóczi Ferencről nyílt állandó kiállítás Dél-Csehországban

Július 1-én állandó kiállítás nyílt II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemről a dél-csehországi Jindřichův Hradecben. A kiállítást Schőberl Márton, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.

„Rákóczi a magyar önállósági gondolat első szabadságharcos hőse” – interjú Diószegi Lászlóval

Nyáron – ha a járványügyi helyzet engedi – átadják a megújított borsi Rákóczi-várkastélyt, amelyben interaktív kiállítás, szálloda és étterem is helyet kap majd. Diószegi László, a felújítást koordináló Teleki László Alapítvány igazgatója arról is beszélt a Kultúra.hu-nak, hogy érdemes lenne megemelni a határon túli templomok megóvását segítő Rómer Flóris terv büdzséjét, mert sok a megalapozott igény.

II. Rákóczi Ferenc fejdelemre emlékeznek Franciaországban

2019 Rákóczi-emlékév: a szervezők két különböző témában igyekeznek bemutatni a Rákóczi-szabadságharc történetének nemzetközi kutatásában elért legújabb eredményeket.

Utolszor borulok a hazai földre

Fejedelmek utolsó útja címmel nyílt meg az a kiállítás a Nemzeti Emlékezet Múzeumában, amely II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem és társai 1906-os újratemetésével kapcsolatos eredeti levéltári dokumentumokat mutat be. A kiállítás megnyitóját június 22-én, a Múzeumok Éjszakáján tartották.