Isabelle Huppert

Március 16-án történt

Ma ünnepli hatvanhetedik születésnapját Incze József eMeRTon- és Őze Lajos-díjas színművész, aki többek között a Thália Színház, az Arizona Színház, a Soproni Petőfi Színház és az Újszínház társulatának tagja volt, de a Bartók Kamaraszínházban, a Gyulai Várszínházban, a Madách Színházban és az IBS Színpadon is vendégszerepelt. Mindemellett számos filmben, tévésorozatban láthattuk, és alapítója volt a Magyar Beatles nevű színészzenekarnak is, amelyben Győri Péterrel, Mikó Istvánnal és Forgács Péterrel muzsikált együtt.

Március 16-án történt

1974-ben ezen a napon született Bretz Gábor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész, a klasszikus zenei élet vezető basszbaritonja. A nemzetközi szinten is ismert és elismert művész repertoárja a zenetörténeti irányzatok teljességét felöleli, egyedülálló karakterével és stílusgazdag előadásmódjával számos külföldi operaház közönségének elnyerte már a tetszését.

Isabelle Huppert alakítja Báthory Erzsébetet egy vámpírfilmben

A vérgrófnő címmel készül Báthory Erzsébetről egy francia–német koprodukció, amely a szokásos vámpírtörténetet szürreális és humoros fordulatokkal dúsítja. A rendezője Ulrike Ottinger, aki A zongoratanárnő Nobel-díjas írójával, Elfriede Jelinekkel jegyzi a forgatókönyvet.

Magyarországon forgatták a velencei filmfesztivál nagy esélyeseit

Budapesten forgatott filmek is versenyeznek a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, így a Maria Callasról szóló életrajzi dráma és a The Brutalist is.

Kerekes Péter filmjét Reisz Gábor zsűrizi a velencei filmfesztiválon

Az augusztus 28-án kezdődő 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Horizontok szekciójában versenyez a kassai születésű Kerekes Péter Wishing on a Star című filmje.

Végleges a 81. velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének névsora

A hivatalos válogatást elbíráló zsűri elnöke Isabelle Huppert, tagjai pedig James Gray, Andrew Haigh, Agnieszka Holland, Kleber Mendonça Filho, Abderrahmane Sissako, Giuseppe Tornatore, Julia von Heinz és Csang Ce-ji.

Isabelle Huppert lesz a 81. velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének elnöke

A 71 éves művész, aki kétszer is elnyerte Velencében a legjobb színésznőnek járó díjat, 2005-ben pedig Arany Oroszlán különdíjjal tüntették ki a fesztiválon, megtisztelőnek érzi, hogy idén kiváltságos néző lehet.

Lelke titkos mélységei jelennek meg a vásznon: Isabelle Huppert

Március 16-án hetvenéves Isabelle Huppert Golden Globe- és César-díjas színésznő, a francia film egyik legismertebb arca.

Élvonalbeli világforgalmazó vette meg a magyar koprodukciót

A Lesley Manville, Isabelle Huppert, Lucas Bravo főszereplésével és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Mrs. Harris Goes to Paris című mozifilm világforgalmazója a Focus Features lett.

Finisben a világsztárokkal készülő angol-magyar koprodukció forgatása

November végén befejeződik a Mrs. Harris Goes to Paris című angol-magyar koprodukciós mozifilm forgatása; a Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével és a Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotás gyártásában mintegy 170 magyar szakember vesz részt.

„A legkevésbé színész, mégis a leginkább” – 75 éves Monori Lili

Monori Lili születésnapja alkalmából néhány művésztársát kértük meg, hogy köszöntsék őt. Többek között Isabelle Huppert színésznő is elküldte jókívánságát.

Világsztárokkal forog az angol-magyar koprodukció

A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával forog a Mrs. Harris Goes To Paris című mozifilm Lesley Manville és Isabelle Huppert főszereplésével. A Hero Squared koprodukciójában készülő alkotás gyártásában mintegy 170 magyar szakember vesz részt.

A hazugságból nem lesz igazság

„…nem elegendő változtatni akarni és önmagunkról hazudni, attól még a hazugságból nem lesz igazság” – olvashatjuk Édouard Louis Leszámolás Eddyvel című könyvében, melyből 2017-ben Anne Fontaine készített filmet. A Színpadon az életem amellett, hogy hitelesen ülteti át a regényt – és a valóságot – a vászonra, arra is felhívja a figyelmet: azt, hogy kik vagyunk, nem a világ mondja meg.

Film, mely tükröt tart nekünk

A francia közoktatásnak állít tükröt Serge Bozon francia rendező Mrs. Hyde című filmje, amelyet március 15-étől játszanak a magyar mozik. „Abban bízom, hogy a film érzelmi hatást vált ki a végén. Az eleje inkább társadalmi és szociális komikum, aztán didaktikus-fantasztikussá válik, a film vége pedig igazából szomorú a számomra” – mondta el a rendező az alkotásról.

„Isabelle Huppert etalon a számomra”

„Felfoghatatlan, hogy ott fogok ülni Juliette Binoche és Isabelle Huppert mellett Berlinben, az Európai Filmdíj átadóján” – mondja Borbély Alexandra, akit az utazás előtt értünk el telefonon. Az, hogy ki kapja a legjobb női főszereplőnek járó elismerést, december 9-én derül ki. A színművésznő kérdésünkre elárulta: már megvan a következő hazai filmszerepe.