kerámia
Wirth Abigail: Szégyelljük bevallani, hogy emberiek vagyunk
Wirth Abigail a mai generáció szorongásairól – a szerelem ügyetlen ritmusairól, az anyaság kimerítő szépségéről – beszél, miközben művei nem mondanak le az esztétikumról sem. A héten vele randiztunk.
Tarr Hajnalka: A szépség ma már nem a hibáktól mentes harmónia
Mázpróbák, félkész formák és égetésre váró darabok között, útközben a művész a hatalmas kemencét is megmutatja, ahol a kerámiái készre égnek.
A profi konyha szabályai után jólesik a szabad kísérletezés
Kiss Zaida szakácsként, cukrászként, pékként és keramikusként is alkot, nemrég pedig szabadúszó kísérletezésre cserélte lakásétterme fine dining világát.
Óvodás csoporttól a főorvosig mindenki kézműveskedik a Míves Házban
A sepsiszentgyörgyi Míves Házban működő Guzsalyas Alapítvány foglalkozásokat kínál mindazoknak, akik szeretnének a két kezükkel alkotni. A Csoóri-sorozat epizódjából ráérezhetünk ennek az ízére.
Kodály gyűjtőpartnere és királyi érmék a londoni Magyar Ház kiállításain
Május elején a Liszt Intézet szervezésében három kiállítás is nyílt a londoni Magyar Házban: az érdeklődők Jakobovits Márta keramikusművész munkái mellett magyarországi királyokat ábrázoló érméket láthatnak, de a százhúsz éve született Seiber Mátyás előtt tisztelgő tárlatot is megtekinthetik.
Eredeti Picasso-tálat árult egy használtcikk-bolt
A szociális vállalkozásként működő belga Kringwinkel üzletlánc tájékoztatása szerint a tálat – amely a szokásos adományokkal együtt került be az antwerpeni üzletbe – egy alkalmazott fedezte fel. Az eredeti adományozó kiléte ismeretlen.
Még agyagot sem látott, de már fazekas volt
A Száll az ének című tárlaton Kósa Klára kerámia műalkotásai és Klinkó Zita általános iskolai tanuló rajzai folytattak párbeszédet a falakon.
Művész, újító és üzletember is volt a pécsi porcelán világhírét megalapozó Zsolnay Vilmos
Százhuszonöt éve, 1900. március 23-án hunyt el Zsolnay Vilmos, aki világhírűvé tette a pécsi Zsolnay porcelángyárat, nevéhez fűződik a porcelánfajansz, a pirogránit és az eozinmáz kifejlesztése. Fagytűrő pirogránit kerámiái többek között a Mátyás-templomot, az Iparművészeti Múzeumot, az Országházat és a kecskeméti Cifrapalotát díszítik.
A művészet ott kezdődik, ahol a másolás véget ér
Hogyan ér össze Kósa Klára érett keramikusművész alkotásmódja és Klinkó Zita általános iskolás diák gyermeki tehetsége? Mindenre fény derül a Petőfi Kulturális Ügynökség égisze alatt működő Szentendrei Régi Művésztelep legújabb tárlatán. A Száll az ének című kiállítás február 28-tól várja az érdeklődőket.
Japánban egyszerre lettem fegyelmezett és felszabadult
Lantos Tímea a Japánban töltött nyolc év során eljutott a porcelánművészet merev és steril világából a tradicionális japán fazekasság intuitív szabadságáig és aszimmetrikus játékosságáig.
Metamorfózis – az eozin kortárs szemmel
Julia Kunin, Márton Enikő és Fekete Dénes kerámiamunkáiból nyílt kiállítás a pécsi Bak Galériában.
Agyagba, földpátba, kaolinba öntött személyes vallomások
Az újjászületés szimbolikájának a jegyében rendezték meg a XXVII. Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumot az elmúlt év őszén Hódmezővásárhelyen. Az öthetes alkotóműhely alatt készült művek a mindig megújulni képes kerámiát s ezáltal a műfaj sokféleségét tárják a látogatók elé a január 9-én nyíló beszámoló kiállításon.
A művészeti terápiákra még orvosok is szívesen járnak
A Csoóri-sorozat új filmje egy kultúrát éltető kisközösségbe, Sepsiszentgyörgyre, a Míves Házba invitál.
Nagyszabású kiállítás nyílt Isztambulban a magyar és török művészet közös értékeinek bemutatására
Ünnepélyes megnyitóval indult útjára A tűz művészete – török hatások a magyar üveg- és kerámiaművészetben című kiállítás, amely december 18-ig látogatható a Török és Iszlám Művészetek Múzeumában Isztambulban a Török–Magyar Kulturális Évad egyik kiemelt zárórendezvényeként.
Történetének legnagyobb adományát kapta a British Museum
Csaknem háromszáz éves történetének eddigi legnagyobb, mintegy egymilliárd font (491 milliárd forint) értékű adományát kapja a British Museum, egy híres kínai kerámiagyűjteményt – jelentette be az intézmény szerdán.
Most akkor ez is műalkotás?
A Fordított tárgyak a címe ellenére különösen izgalmas kiállítás. A felfedezés örömével és a rácsodálkozás mámorával kecsegtet, kitágítva a műtárgy fogalmát.