kézirat

Huszonhét dollárért vettek egy nyolcszáz éves kincset

Egy véletlennek köszönhetően derült ki, hogy a Harvard 27,50 dollárért vásárolt másolata valójában egy több mint nyolcszáz éves, eredeti Magna Carta.

Argentínából kerültek Marosvásárhelyre a Jókai-kéziratok

A kétszáz éve született Jókai Mór eredeti kézirataiból nyílt minikiállítás kedden a marosvásárhelyi Teleki Tékában.

Illusztris kapcsolati háló vagy skalpvadászat?

„Hol jártam pedig ezen könyvecskéből ki tanulhatod könnyen és kik mitsoda indulattal viseltettenek légyen hozzám…” – jellemzően ezzel a Melanchtontól kölcsönzött 16. századi ajánlással kezdődnek azok az emlékkönyvek, amelyeket a peregrinus diákok hazahoztak a külföldi tanulmányútjaikról.

Petőfi Zoltán ritka verskézirata is szerepel az aukción

Petőfi Sándor tragikusan rövid életű fia, Petőfi Zoltán maga is elindult a költői pályán. Életében kevés írása jelent meg, és alig van magánkézben hozzá köthető dokumentum vagy műtárgy. Ezért is különleges az antikvárium.hu következő online árverése, melyen Petőfi Zoltán egyik, saját kézzel lejegyzett verse is szerepel a tételek között.

Egymillió dollár nem lesz elég A kis herceg kéziratáért Abu Dzabiban

Az árverésre kerülő gépelt kéziratról feltételezik, hogy ebben jelent meg először a könyv egyik leghíresebb mondata: „Jól igazán csak a szívével lát az ember, ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Bárki elolvashatja Ady és Léda viharos szerelmi levelezését

Újabb kultúrtörténeti értékű kézirategyüttes vált elérhetővé a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) által üzemeltetett Copia tartalomszolgáltatás felületén.

A Szent Péter-bazilikából lopott a Vatikáni Múzeum alkalmazottja

A Vatikáni Múzeum volt alkalmazottja a Szent Péter-bazilikában talált 17. századi kéziratot próbált értékesíteni.

Középkori kéziratot azonosítottak Kolozsváron

A tudományos közösség számára eddig ismeretlen középkori kéziratot azonosítottak Kolozsváron. A kódexet korábban a Szent Mihály-plébánián őrizték, innen került át a levéltárba – erősítette meg az MTI-nek kedden László Attila főesperes-plébános.

Hazatért Molnár Ferenc emigrációs visszaemlékezésének kézirata

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) megvásárolta Molnár Ferenc kéziratos feljegyzéseit az Útitárs a száműzetésben című műhöz. A vásárlást az intézményi források mellett magánmecenatúra tette lehetővé.

Több száz Petőfi-kézirat vált elérhetővé az OSZK online adatbázisában

Petőfi Sándor születésének bicentenáriuma alkalmából mintegy ötszáz, a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült szerdától az Országos Széchényi Könyvtár(OSZK) internetes tartalomszolgálatatása, a Copia.

Elárverezése előtt kiállítják a világ legrégebbi bibliai kéziratát Tel-Avivban

A korábbi Diaszpóra Múzeumban, jelenlegi nevén az ANU-ban dijmentesen tekinthetik meg az izraeliek csütörtöktől egy hétig a Sassoon-kódexet, a világ jelenleg ismert legrégebbi, héber nyelvű, csaknem a teljes szöveget tartalmazó, kézzel írt Bibliáját, az Ószövetség könyveit.

Mesterséges intelligencia fedezte fel Lope de Vega eddig ismeretlen drámáját

A francia Laura című darabot ezerháromszáz korabeli kézirat vizsgálatát követően a spanyol mester műveként azonosították.

Március 15-én megtekinthető a Nemzeti dal eredetije az Országos Széchényi Könyvtárban

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Esszencia című állandó kiállításának egyik hangsúlyos része a Vershaza-terem, ahol a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal autográf kéziratai, a nemzeti könyvtár gyűjteményének kivételesen értékes darabjai tekinthetők meg.

David Bowie egy dalszövegének kézirata 25 millió forintot ért

David Bowie több mint ötven évvel ezelőtti dala, a The Jean Genie szövegének kézirata 57 ezer fontért (25 millió forintért) kelt el a brit Omega Auctions árverésén.

Ritka Semmelweis-kézirat kerül az Orvostörténeti Múzeumba

Semmelweis nagy értékű autográf kéziratához jutott hozzá egy árverésen a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Az értékes dokumentum a Magyar Nemzeti Múzeum Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyűjteményébe kerül.

Darwin egy ritka kézirata 800 ezer dollárt is érhet

Charles Darwin egy rendkívül ritka kézirata kerül kalapács alá novemberben New Yorkban – jelentette be a Sotheby’s, amelynek előzetes becslése szerint a leütési ár akár a 800 ezer dollárt (336 millió forint) is elérheti.