Köles Ferenc

Október 7-én történt

„A szenvedés százarcú szörnyeteg. A földi boldogtalanságnak igen változatos formái vannak. Mint a szivárvány, a horizont fölé nyúlik – árnyalatai színpompásak, mint a szivárványé, s bár oly távoliak, mégis meghitten közeliek” – fogalmazta az 1849. október 7-én elhunyt amerikai költő, novellista, Edgar Allan Poe, aki főként hátborzongató történeteivel vált híressé, de őt tartják a detektívregény „feltalálójának” is. Nevéhez olyan emlékezetes novellák fűződnek, mint Az aranybogár, Az áruló szív, A kút és az inga, illetve A Morgue utcai kettős gyilkosság.

Október 7-én történt

1942-ben ezen a napon született Halász Judit Kossuth-díjas színésznő, érdemes művész. 1965-ben szerződtette őt a Vígszínház, amelynek azóta is a tagja. Emellett közel negyven filmben szerepelt. Rendkívüli népszerűséget szerzett gyerekeknek énekelt dalaival, amelyeket magyar költők verseiből a hazai könnyűzene kiválóságai zenésítettek meg számára.

Korniss Péter az Ördögkatlan díszvendége

A 17. Ördögkatlan Fesztivál július 30-a és augusztus 3-a között több száz programmal várja látogatóit, melyek között a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint különböző színházak előadásai is szerepelnek. A visszatérő fellépők között ott van Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, a 30Y és Lovasi András, Kern András és a Bëlga zenekar pedig idén először lesz a fesztivál közreműködője.

Október 7-én történt

Ezen a napon született Falk Miksa publicista, Tátrai Vilmos Kossuth-díjas hegedűművész, Polcz Alaine író, pszichológus és Halász Judit Kossuth-díjas színésznő (képünkön) is.

Jövő kedden kezdődik a több mint félezer programot kínáló Ördögkatlan Fesztivál

Több mint félezer programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket, koncerteket kínál augusztus 1. és 5. között a 16. Ördögkatlan Fesztivál.

„Mi baja van velem a Jóistennek?” – A mi utcánk Pécsen

Hogyan lesz érdekes egy isten háta mögötti utca, amit csupa szedett-vedett népség lakik: alkoholisták, iszákosok, akik ha egyszer kijózanodnak, „ugrálnak a kútba, mennek a vonat elé vagy hozzák a kötelet”? Inkább megyünk a vonat elé. Ez a többes szám első személy fontos mindebben.