Koltai Róbert
Átadták a 21. CineFest díjait
Joachim Trier új alkotása, az Érzelmi érték nyerte a Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger-díjat, a zsűri nagydíját, a Zukor-díjat pedig Kristen Stewart első rendezése, A víz kronológiája kapta. Az iraki – de utómunka terén magyar közreműködéssel készült – Az elnök tortája három elismerésben részesült, a közönségdíjas pedig az Egykutya lett.
Tímár Péter és Koltai Róbert kapja a CineFest életműdíját
A 21. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját Tímár Péter és Koltai Róbert kapja. A szeptember 5-én kezdődő rendezvény és részben az idén tizenöt éves CineClassics program is a két életműdíjas munkássága előtt tiszteleg – közölték a szervezők.
December 16-án történt
Kós Károly 1883-ban ezen a napon született, ezért ma ünnepeljük a magyar építészet napját.
Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film
A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.
Pogány Juditot Kaposvár adta a színészetnek
Szeptember 10-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját Pogány Judit, akit Szakonyi Károly írásával köszöntünk.
Tony Curtis özvegye is eljön a mátészalkai filmfesztiválra
Idén lenne 99 éves Tony Curtis, „Hollywood hercege”, a legendás filmszínész, akinek a szülei Mátészalkáról származtak el Amerikába. A városban szeptember 19-étől 21-éig filmfesztivált rendeznek a tiszteletére.
Bujtor István-életműdíjat kapott Reviczky Gábor
Bujtor István-életműdíjat vehetett át a néhai színművész-rendezőről elnevezett filmfesztiválon vasárnap Keszthelyen Reviczky Gábor színművész.
Sorra jelentkeznek be a sztárok a Bujtor Filmfesztiválra
Gazdag filmkínálat mellett ismert színészek, rendezők és producerek is jelen lesznek az augusztus 22-én induló keszthelyi Bujtor István Filmfesztiválon. Az Ötvös Csöpi-filmrajongók örömére valódi legendák érkeznek a vörös szőnyeghez, de az elmúlt két év szórakoztató és izgalmas filmjeinek alkotóiból sem lesz hiány. A Bujtor-filmek mellett 64 versenyfilmes alkotást nézhet meg a Balaton Színházban a közönség négy nap alatt.
Tarr Béla madarai sokkal többre képesek, mint az emberek
Az 1982-ben bemutatott és idén felújított Panelkapcsolat valahol mélyen ugyanarról szól, mint a rendező későbbi munkái: a bezártság tragikumáról.
A fotózáson is remekeltek a legendás színészek
Az Agatha Christie stílusát idéző, Ma este gyilkolunk című krimikomédiában a hazai színjátszás legnagyobb művészei kaptak szerepet. A plakátfotózáson ellesett néhány közös pillanatuk dokumentumértékű rögzítése a most közzétett werkfilm is. A játékfilmet már láthatta az idei Magyar Mozgókép Fesztivál veszprémi közönsége, az országos mozipremier időpontját őszre teszik a forgalmazók.
Tordy Géza csatakiáltását harsogja Kern András
Vidám krimi premierjével indult az idei MOZ.GO, vagyis a veszprémi Magyar Mozgókép Fesztivál. Fazakas Péter új filmjének főszereplői a hazai színivilág nagyjai. Az ősszel mozikba kerülő lubickolást sokan fogják szeretni.
Fúvósok és neandervölgyiek csalogatják a könyvmolyokat a szegedi könyvhétre
Szegeden is sokszínű programkínálattal várja az érdeklődőket a 95. Ünnepi Könyvhét – 19 helyszínen mintegy száz rendezvénnyel, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal, kiállításokkal, könyvkiadók, illetve folyóiratok rendezvényeivel készülnek a szervezők.
Rockabilly, autók és szakmai eszmecserék várhatók a Bujtor István Filmfesztiválon
Az idén 14. alkalommal látogatható Bujtor István Filmfesztivál 2024-ben új helyszínen, Keszthelyen várja az érdeklődőket. A találkozó szervezői a hollywoodi szuperprodukciókat vendégül látó Origo Filmstúdióban tartott sajtótájékoztatón ismertették a versenyprogramot és a kísérő rendezvényeket.
Tíz magyar film, amit szeretni fogunk
Van, aki a sztárok miatt néz meg egy filmet, van, akit bizonyos műfajok vonzanak, mint a romantikus vígjáték vagy a horror, mások a kedvenc rendezőjükre esküsznek, de biztosra sohasem mehetünk. Mi most mégis olyan idei magyar filmeket ajánlunk, amelyek semmiképpen sem fognak csalódást okozni.
A színész, aki sose hal meg
Ma nyolcvanéves Koltai Róbert Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Még most is aktív: várhatóan jövőre mutatják be a Ma este gyilkolunk című krimivígjátékot, amelyben partnerei Bodrogi Gyula és Hámori Ildikó lesznek.
December 16-án történt
Kós Károly 1883-ban ezen a napon született, ezért ma ünnepeljük a magyar építészet napját.