koncert
Prokofjev a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar maratonja fókuszában
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös zenei maratonjának műsora 2023-ban a múlt század egyik legnagyobb hatású zeneszerzője, a hetven esztendeje elhunyt Szergej Prokofjev művészete köré szerveződik 2023. február 4-én.
Nazareth-koncert az A38 hajón
Három év után ismét Budapesten ad koncertet a Nazareth. A legendás, több mint ötven éve létező skót hardrock zenekar november 28-án az újbudai A38 hajón lép fel.
A Virtuózok sikerei Szingapúrban és Washingtonban
A magyar alapítású, immár nemzetközivé vált klasszikus zenei tehetségkutató, a Virtuózok fiatal művészei a világ két pontján, több koncerten varázsolták el a közönséget.
Sokszínű gyöngyszemek a Pesti Vigadóban
Változatos és színes műsorral lép közönség elé a Nemzeti Filharmonikus Zenekar november 17-én.
Az MVM Dome-ban ünnepli tizedik születésnapját a Bagossy Brothers Company
Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Bagossy Brothers Company 2013 tavaszán alakult. A tízéves jubileumot az együttes nagyszabású koncerttel ünnepli 2023. március 11-én az MVM Dome első magyar fellépőjeként.
Vigh Andrea hárfaestje a Zeneakadémián
Látványos koncerten lép a budapesti közönség elé Vigh Andrea november 16-án a Zeneakadémia nagytermében.
Női alkotók állnak a Zeneakadémia kamarazenei fesztiváljának középpontjában
Női alkotók állnak a Zeneakadémia idei kamarazenei fesztiváljának középpontjában, a november 17. és 20. közötti rendezvénysorozat ezúttal Virginia Woolf Saját szoba című esszékötete köré épül, a koncertek mellett pedig irodalmi beszélgetés és gyermekprogram is várja a közönséget.
A Pannónia Stúdióban ad exkluzív koncertet az Oláh Krisztián Quartet
A brit TRYPL Horns jazzfúvós trióval koprodukcióban készíti el legújabb nagylemezét az Oláh Krisztián Quartet. A lemez 2023 tavaszán jelenik meg Music for 24/7 címmel, anyagát pedig a Pannónia Stúdióban rögzítik november során. A felvételt most egy különleges, exkluzív koncert egészíti ki.
Hangversennyel emlékeznek Kocsis Zoltánra a Nemzeti Filharmonikusok
Egykori művészeti vezetőjére, Kocsis Zoltánra emlékezik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Liszt és Rahmanyinov műveivel vasárnap a budapesti Müpában.
Koncertekkel emlékeznek meg Cziffra György születésnapjáról Budapesten
Zongoraesttel, kamara- és zenekari koncertekkel emlékeznek meg Cziffra György születésnapjáról Budapesten több helyszínen.
Újra a Fonóban koncertezik a Szászcsávási Zenekar
A Fonóban ad koncertet november 5-én az erdélyi Szászcsávási Zenekar, a koncert előtt pedig levetítik az együttes brácsásáról, Mezei Ferenc Csángálóról szóló, Isteni kéz című dokumentumfilmet is.
Európai legújabb csillagai a Müpában
A legrangosabb előadó-művészeti intézményeket tömörítő Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) kezdeményezésének köszönhetően idén is öt tehetséges zenész mutatkozik be a Müpában november 11. és 13. között.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara ünnepi nagykoncertje
Ünnepi nagykoncert ad a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a fennállásának 169. évfordulója alkalmából november 17-én.
Újra bárokba költöznek a koncerttermekből a klasszikusok a zene éjszakáján
Nyolc budapesti helyszínen, bárokban és kávézókban huszonhat ingyenes minikoncertet adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi és Fischer Annie-ösztöndíjas ifjú tehetségek november 17-én, a zene éjszakáján.
Magyarországra érkezik a West–Eastern Divan Ensemble
November 3-án Michael Barenboim zenekara, a West–Eastern Divan Ensemble kamaraegyüttes lép színpadra a Magyar Zene Házában.
Kanadában koncertezik a Kelemen Kvartett a magyar örökség hónapjában
Kanadában koncertezik és mesterkurzust is tart a Kelemen Kvartett az első alkalommal megrendezett magyar örökség hónapjában.