könnyűzene
Szól a Beat!
Beat néven szeptember elsején új digitális rádió indult a hazai könnyűzenei élet támogatása céljából.
Kazetta-Pengető – szakmai napot tartanak a keresztény könnyűzenéről
Kazetta-Pengető címmel a keresztény könnyűzenéről tartanak szakmai napot szombaton a budapesti Szent II. János Pál Iskolaközpontban.
Veszprémben lesz a Music Hungary Konferencia az elkészült könnyűzenei stratégiáról
A novemberi veszprémi Music Hungary Konferenciára a kormány véleményezi az elkészült magyar könnyűzenei stratégiát, addigra a 2021-2025 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi pillérek is körvonalazódnak – jelentette be a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújításának és társadalmiasításának koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerdán Budapesten.
Negyedszerre is hangok és ütemek
Megjelent a Hangok és ütemek című könnyűzenei interjúkötet-sorozat legújabb, negyedik része. A könyvben mások mellett Dresch Mihállyal, drMáriással, Pajor Tamással és Ráduly Mihállyal olvasható egy-egy beszélgetés az NKA Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja gondozásában.
Egy lángra kapó szikra – Interjú Péterfy Borival
A Szikra tizenkét száma sokféle érzelmi állapotot megragad: van olyan, amelyik tombol és felráz, és van olyan is, amelyik csak tűnődik. Péterfy Borival beszélgettünk.
210 millió forint klubtámogatásra a Hangfoglaló Programban
Az új évadban is 210 millió forint juthat koncerthelyszínek eseményeinek támogatására az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Programban.
Palkonya hangja 2020
A fesztivál augusztus 12. és 15. között a dél-amerikai cumbia, jamaikai ska és reggae birodalmába kalauzolja a látogatókat.
„A politikai hovatartozás nélküli teljesítményben hiszek”
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a Magyar Nemzetnek adott interjút.
152 pályázat, 66 millió forint támogatja a magyar zenészeket
A koronavírus helyzet miatt nehéz helyzetbe kerülő zenészeken, technikusokon és könnyűzenei koncerthelyszíneken kívánt segíteni a Hangfoglaló Program azzal a pályázatával, amely koncerteket pótló, klubok honlapjain és közösségi felületein megjeleníthető, közönség nélküli felvételek készítésére és bemutatására jelent meg április végén.
Több száz millió forint a vallásos könnyűzene támogatására
A kormány több száz millió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
A magyar dalszerzők 762 millió forint jogdíjat kaptak a tavalyi koncertek után
Rekordszámú, 23 475 könnyű- és komolyzenei rendezvényt tartottak országszerte az Artisjus statisztikái szerint tavaly. A 2019-es koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.
A könnyűzene fontos az egyházi zenében
A könnyűzenének helye van az egyházi zenében, és fontos eszköz arra, hogy meg lehessen szólítani a keresztény fiatalokat – mondta Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán Budapesten a Pengető konferencia című rendezvényen.
Házhoz megy a Zenede: könnyűzenei turné Erdélyben is
Tizenkét erdélyi településre jut el márciusban a Házhoz megy a Zenede - Rocklegendák program. A koncert- és előadás-sorozat a rock külföldi és hazai megteremtőit mutatja be.
Kötet készült a könnyűzenei menedzsmentről
Tizenkét hazai szakember segítségével térképezi fel a magyar könnyűzenei menedzsment világát Az ötödik tag, a menedzser című kötet.
Mérföldkő volt 2019 a magyar könnyűzenében
Elkészült a HOTS – Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda éves jelentése, amely összegzi az előző év eredményeit és eseményeit.
A jövőre is hangolva
Bajnai Zsolttal, a Hangfoglaló Program és a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda vezetőjével az öt éve létező támogatási rendszerről és eredményeiről beszélgetett Kőszeghy Béla.