Kormos István

Október 28-án történt

Ma ünnepli hetvennegyedik születésnapját Gryllus Vilmos kétszeres Kossuth-díjas előadóművész, aki testvérével, Gryllus Dániellel, Mikó Istvánnal és Radványi Balázzsal 1969-ben megalapította a ma is népszerű Kaláka együttest. A zenekar nevéhez közel ezer szerzemény, megzenésített vers, mesezene és gyermekdal fűződik, koncertjeiken a gyerekek nemcsak hallgatói, hanem résztvevői is az előadásnak.

Kormos Istvánról rendez műhelykonferenciát a PIM

Az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum „repülő halak, fókák, delfinek” – Kormos István és kora címmel szervez műhelykonferenciát. A 2025. június 12-i programon Kormos István életművéből kiindulva olyan témákat járnak körbe az előadók, mint az 50-es, 60-as és 70-es évek kulturális élete, intézményrendszere és a korszak által felvetett kihívásokra adott egyéni válaszlehetőségek.

Október 28-án történt

1877-ben ezen a napon adták át a forgalomnak a mai Nyugati pályaudvart, melynek vasszerkezete a maga korában technikai bravúrnak számított. A pályaudvar a Nyugati nevet 1891-ben kapta, ahogyan ettől az időponttól kezdve nevezzük a Keleti pályaudvart is Keletinek.

Október 6-án történt

1849-ben Aradon kivégezték a magyar szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig Batthyány Lajost, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét. Rájuk és a sok névtelen hősre emlékezünk ma, a nemzeti gyásznapon.

Kispéntek, kreatív írás kurzus és rendhagyó tárlatvezetések a Petőfi Irodalmi Múzeum őszi programkínálatában

Hosszabbított nyitvatartással és új programsorozatokkal indítja az őszi szezont az idén hetvenéves Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ – Petőfi Irodalmi Múzeum.

Nagy Gáspár, a költő, akit nem sikerült elhallgattatni

Hetvenöt éve, 1949. május 4-én született Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő. Az évfordulót a szerző szülőhelye, Bérbaltavár egész napos rendezvénnyel ünnepli, melyen a Nap Kiadónál megjelent, Görömbei András és Nagy Gáspár levelezését feldolgozó kötetet is bemutatják.

K. I. aki voltam

Idén ünnepeljük Kormos István költő, műfordító, irodalmi szerkesztő századik születésnapját. Ebből az alkalomból a Petőfi Irodalmi Múzeumban K. I. aki voltam címmel rendeztek kiállítást. A megnyitón jártunk.

Vackortól Szegény Yorickig – A besorolhatatlan költő, Kormos István

Száz éve, 1923. október 28-án született Kormos István kétszeres József Attila-díjas író, költő, műfordító, a népszerű Vackor, a kölyökmackó alakjának megteremtője.

Kormos Istvánnal folytatódik az XX programsorozat

Az idén 100 éve született Kormos Istvánra emlékeznek az XX programsorozat március 23-i állomásán a Lóvasúton.