környezetvédelem
Így védhetjük az erdőket mozizás közben
2022 novembere óta a Mozinet már több mint ötmillió forintot gyűjtött össze az Erdőmentők Alapítványnak A tölgy – Az erdő szíve vetítésein keresztül, hogy tölgyeseket telepítsenek. 2024-ben a Rókus és Rézi megmenti az erdőt megnézésével ismét bárki támogathatja az erdővédelmet, mivel a filmforgalmazó minden mozinéző után száz forinttal segíti az Erdőmentők Alapítvány faültetési tevékenységét.
Ki kell szilóznunk a repedést, különben mind meghalunk
Egy óriási óceáni hasadék és az emberi kapcsolatok drámája fonódik össze az Örökké című dán sci-fiben, amely az emberiség jövőjére ható egyéni döntéseket is vizsgálja.
Rengeteg szén-dioxidot tudnának megkötni a visszavadulni hagyott mátrai erdők
Magyar kutatók is részt vettek annak az egyedülálló, összeurópai tanulmánynak az elkészítésében, ami kimutatta, hogy Európa erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxidot is meg tudnának kötni, ha hagynánk azokat visszavadulni. Ezzel – elméletben – az európai személyautók CO2-kibocsátásának jelentős részét semmissé lehetne tenni.
Minden idők legzöldebb olimpiájára készülnek Párizsban
A szervezők szerint még a tokiói, nézők nélküli nyári játékoknál is környezetbarátabb lesz a kéthetes sportesemény, hacsak egy hőhullám közbe nem szól.
Társadalmi kérdésekkel is foglalkoznak az idei Szigeten
A fesztivál egyik újítása, hogy a programkínálatukban és gondolatiságukban összetartozó helyszíneket egy-egy tematikus zónában találják majd meg az érdeklődők, így a Sziget társadalmi üzeneteit a Future Grounds zóna programjaiban érhetik tetten.
Megjelent az idei BISEL-fotópályázat felhívása
A kormány célja a gazdasági növekedés és a környezetvédelmi szempontok összehangolása, valamint az egészséges és élhető környezet biztosítása a fenntartható gazdasági fejlődés megvalósítása mellett. Ennek érdekében kiemelt hangsúlyt fektet azokra a programokra, amelyek a legkisebb kortól kezdve a természeti értékek szeretetére, tiszteletére tanítják a gyermekeket – emelte ki csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
PET-palackból készül a Coldplay új albuma
Október 4-én jelenik meg a Coldplay brit zenekar tizedik lemeze, a Moon Music, amelynek vinyl- és CD-kiadásához is újrahasznosított műanyagot használnak – közölte a Warner Music Group magyar képviselője, a Magneoton.
Megrongálták III. Károly hivatalos portréját
Állatvédő aktivisták ragasztottak kedden tiltakozó célú szimbólumokat III. Károly király alig egy hónapja felavatott hivatalos portréjára. A galéria, ahol a kép látható, rövid vizsgálat után közölte, hogy a festménynek nem esett baja. Az aktivisták az akciót „derűs epizódnak” szánták.
Cápák hívják fel a figyelmet a környezetszennyezésre Vácott
Olyan új szoborcsoporttal jelentkezik a Duna-parton Kolodko Mihály szobrász, amelyre még nem volt példa a karrierjében. Különleges anyagból készült cápák sora kerül ki a folyó váci szakaszára, amelyek a környezetszennyezésre és mértékének csökkentésére hívják fel a figyelmet.
Egy zsebkendőnyi kertdarab is elég, ha tenni akarunk magunkért és az élővilágért
Május 22. a biológiai sokféleség világnapja és a magyar természet napja. Napjainkban viszont világszinten egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kipusztulás veszélye. A Magyar Természetvédők Szövetsége által indított, A mi sokszínű kertünk elnevezésű kampánynak épp környezetünk megóvása a célja.
Vésővel támadtak a Magna Carta egyik példányára az idős környezetvédők
Az angol-brit alkotmányosság ősi jogforrása, a Magna Carta egyik példányának tárolóját próbálták összetörni környezetvédelmi aktivisták pénteken a londoni brit nemzeti könyvtárban. A felbecsülhetetlen értékű történelmi dokumentum nem sérült meg.
Így élnek Bugacon
Új információs központ enged bepillantást a homokpuszták világába, a táj történetébe, változásaiba, a múltban itt élt emberek hétköznapjaiba Bugacon – közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.
Gyorsan olvad az Antarktiszról leszakadt óriási jéghegy
Ian Strachan, az expedíció vezetője a BBC Newsnak elmondta, hogy a jéghegyet három-négy méteres hullámok mossák, így eróziója folyamatos. Az expedíció vasárnap drónos megfigyelést végzett a jéghegynél.
Iszonyatos pénzeket költünk álproblémák megoldására
Elektromos autók, önvezető autók, közösségi autózás – tényleg ez a jövő? Ha egy gép hoz helyettünk döntéseket, az fejlődés? Miről képes önként lemondani egy társadalom? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Várkonyi Gábor autópiaci szakértővel.
Hivatása: folyómentő
Kutatóként kezdte, természetfilmes lett, majd hivatásos folyómentő, a Tisza megtisztítására létrejött PET-kupa egyik ötletgazdája. Balitól az Antarktiszig számos expedíción vett részt, és a máshol bevált ötleteket hazahozta, hogy itthon hasznosítsa. Molnár Attila Dávidot kérdeztük.
Hét inspiráló fiatal, akiknél a hulladék nem a kukában, hanem a tervezőasztalon végzi
Recycling, upcycling, preloved – divatos angol szavak, amelyek egyre inkább bekúsznak az életünkbe. Nem véletlenül, hiszen ha nem szeretnénk a saját szemetünkben megfulladni, új módszerekre van szükségünk. Alkotóink abban is meglátják az értéket, ami mellett más talán az orrát felhúzva haladna el.