Kosztolányi Dezső
Trianon 100 – Kosztolányi-kiállítás nyílt a PIM-ben
Rendhagyó módon, egyetlen irodalmi mű világán keresztül mutatja be a száz évvel ezelőtti időszakot a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Édes Anna / Kosztolányi – Trianon 100 című, keddtől látogatható időszaki kiállítása.
„Az egy másik kor volt, amikor ez természetes volt”
Alighanem Kosztolányi Dezső az a klasszikus, aki a legjobban érdekli a közönséget, és nem csak a művek szempontjából. A nemrég megjelent, Ha nem volnátok ti kötet Kosztolányi szerelmi életébe enged bepillantást. A könyv szerzőjével, Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténésszel beszélgettünk.
„Akarsz-e mindig, mindig játszani”– játék és szépirodalom
„Játszom én és táncolok,/ látszom én, mint sok dolog./ Látszom fénybe és tükörbe,/ játszom egyre, körbe-körbe” – írja Kosztolányi Dezső, aki a 20. század első harmadában igen élénk irodalmi élet egyik kulcsfigurája volt szívbéli jóbarátjával, Karinthy Frigyessel együtt. Játékok, elmés ugratások sokasága fűződik nevükhöz. Akadnak köztük durvábbak, hétköznapibbak és szellemesebbek.
Az utolsó világpolgár
Ma lenne 135 éves a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, Kosztolányi Dezső. Életrajza érdekes állomásain időztünk el egy kicsit.
Esti Kornél bárki lehet
A Kosztolányi novelláiból készült darab december 10-től látható a Budapest Bábszínházban.
A család is lehet börtön
A Magyar Színházban december 14-én mutatják be a Kosztolányi Dezső: Pacsirta című regényéből írt színdarabot.
Történetek a karácsony csodájáról
Hogyan érezhet egy karácsonyfa? Mit rejt a csillogás? Milyen a tökéletes ajándék a családtagjainknak, és melyik az, amelyik veszekedést generál? Ezek a kérdések nemcsak bennünk merülnek fel, hanem az íróinkban is. Karácsonyi történeteik mesélnek nekünk a családról, a szeretetről, és tükröt tartanak elénk, hogy magunkba nézhessünk az ünnepek idején és felfedezzük a szépet körülöttünk.
A költők ajándéka szentestére
A karácsony a hagyományainkból épül fel. Azokból a szokásokból, képekből, illatokból, kedves szavakból és emlékekből, melyeket a családunkból, őseinktől hozunk. A felmenőink mellett azonban a kultúránkból is merítünk, amikor ünnepelünk. Kitörölhetetlenül ott vannak bennünk azok a versek, amelyeket gyerekként tanultunk, és amelyek azt mutatják, hogyan látták a költők a karácsonyt.
Karácsonyról mesélnek az írók
Hogyan érezhet egy karácsonyfa? Mit rejt a csillogás? Milyen a tökéletes ajándék a családtagjainknak, és melyik az, amely veszekedést generál? Ezek a kérdések nemcsak bennünk merülnek fel, hanem az íróinkban is. Karácsonyi történeteik mesélnek nekünk a családról, a szeretetről, és tükröt tartanak elénk, hogy magunkba nézhessünk az ünnepek idején, és felfedezzük a szépet körülöttünk.