Kovásznai György

Csaknem nyolcvan magyar animációs filmet vetítenek Annecyben

A műfaj legrangosabb szemléjén, amelyet június 8-tól 14-ig rendeznek a franciaországi városban, Magyarország lesz a díszvendég.

Június 28-án történt

„Ó, uram, önnek tudnia kell, hogy az élet tele van végtelenül abszurd helyzetekkel, amelyeknek gyalázatos módon még arra sincs szükségük, hogy valószerűnek hassanak, hiszen igazak.” Az idézet a Hat szerep keres egy szerzőt című drámából származik, amely az 1867-ben ezen a napon született Luigi Pirandello egyik leghíresebb műve.

Május 15-én történt

90 éve született Kovásznai György grafikus-festőművész, a magyar animációs film egyik úttörője, akinek egyéni látványvilága és történetvezetése a mai napig hatást gyakorol a fiatal alkotókra. Rövidfilmjei és a Habfürdő nagyjátékfilmje egyaránt időtálló és modern alkotások.

Habfürdő és hidegzuhany

A magyar animáció évében muszáj szólnunk arról az animációs filmről, amelyhez nincs és nem is lesz többé hasonló: az 1980-ban bemutatott Habfürdőről. Kovásznai György munkája a harmadik egész estés magyar rajzfilm volt, és az első, amelyet csak felnőtteknek szántak. A közönség nem értette, a kritika elmarasztalta. Mégis élő és aktuális ma is. Mi a titka?

Kispál, májkrém és a magyar lelemény

A boldogság kék madarát hozza el egy pelikán képében Csáki László animációs dokumentumfilmje. Az idehaza műfajteremtő vállalkozás a rendszerváltás utáni magyar valóságot mutatja be, s közben nosztalgikus morzsákat kínál az egyik, mítoszromboló magyarázatot a másik generációnak.

Amerikában kiadták Kovásznai György Habfürdő című animációs filmjét

Megjelent az Egyesült Államokban Kovásznai György legendás animációs filmje, a Habfürdő.

A festményfilmek nagymestere, Kovásznai György

Kovásznai György grafikus-festőművész a magyar animációs film egyik úttörője volt, akinek egyedi látványvilága és történetmesélése a mai napig hatást gyakorol a fiatal alkotókra. Halálának 40. évfordulóján a Farkasréti temető művészparcellájának közelében temették újra hamvait július 28-án.

Két restaurált magyar film a világ legnagyobb animációs fesztiválján

Kovásznai György frissen felújított filmjét, a Habfürdőt és Jankovics Marcell formabontó klasszikusát, a Fehérlófiát is bemutatja az animációs filmek nagy presztízsű szemléje, a június 14-én kezdődő Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál.

Habfürdő – Zenés trükkfilm szívdobbanásra

Online mutatja be a Nemzeti Filmintézet (NFI) Kovásznai György frissen felújított, Habfürdő című animációs filmjét május 15-én és május 16-án az NFI Filmarchívum Igazgatóság videomegosztó csatornáján.

Candide-díszbemutató az Urániában

Péntek este mutatják be a Candide című, új magyar rajzfilmsorozatot az Uránia Filmszínházban. Voltaire klasszikusának adaptációja eredetileg Kovásznai György festőművész, avantgárd animációs filmes utolsó, be nem fejezett munkája volt. A fiatal alkotók műve az ő munkássága előtt is tiszteleg.

Fókuszban Kovásznai György művei

A 35 éve elhunyt Kovásznai György festőművész, animációs filmrendező életműve előtt tiszteleg az Ybl Budai Kreatív Ház július 11-étől látogatható kiállítása. Az életmű kiemelkedő filmjeiből, festményeiből, rajzaiból álló válogatás a hatvanas évektől a nyolcvanas évekig nyújt betekintést a korszakot egyedi hangon dokumentáló műfaji szintézisbe.