90 éve született Kovásznai György grafikus-festőművész, a magyar animációs film egyik úttörője, akinek egyéni látványvilága és történetvezetése a mai napig hatást gyakorol a fiatal alkotókra. Rövidfilmjei és a Habfürdő nagyjátékfilmje egyaránt időtálló és modern alkotások.

Kovasznai György 02.jpg
Kovásznai György festőművész, kísérleti animációs filmes. Fotó: NFI

Ünnep

A családok nemzetközi napja – Az ENSZ 1993-ban határozott megrendezéséről.
Nemzetközi klímaváltozási akciónap – E napon azokra a fenyegető természeti változásokra hívják fel a figyelmet, amelyeket az emberi tevékenység okoz, illetve arra, hogy bolygónkat csak nemzetközi összefogással védhetjük meg.
A szlovákiai magyarok emléknapja – A szlovák parlament magyar képviselőcsoportja 1994-ben kezdeményezte megrendezését annak emlékére, hogy 1942-ben a szlovák parlamentben egyedül Esterházy János szavazott a zsidók kitelepítése ellen.
Földműves Szent Izidor ünnepe – Katolikus hitvalló, Madrid, a parasztok és földművelők védőszentje

Május 15-én történt

1252 IV. Ince pápa Ad extirpanda kezdetű bullájában minden egyházmegyét inkvizíciós törvényszék felállítására kötelezett, és engedélyezte az eretnekek kínvallatását.
1525 A frankenhauseni csatában a német fejedelmek szétverték a Thomas Münzer vezette parasztseregeket, véget ért a német parasztháború.
1809 Bonaparte Napóleon francia császár schönbrunni kiáltványában a Habsburgoktól való elszakadásra hívta fel a magyar nemzetet.
1848 Balázsfalván megkezdődött az első román nemzeti gyűlés.
1858 Londonban megnyílt a Covent Garden operaház mai épülete.
1889 Párizsban megnyílt az Eiffel-torony, a forradalom centenáriumán rendezett világkiállítás nagy szenzációja.
1891 XIII. Leó pápa közzétette Rerum novarum kezdetű enciklikáját, az első kimondottan szociális kérdésekkel foglalkozó pápai körlevelet.
1905 A nevadai sivatagban megalapították Las Vegas városát.
1917 Az osztrák–magyar flotta egy csoportja Horthy Miklós parancsnoksága alatt az Otrantói-szorosban áttörte a brit–olasz blokádot, ez volt a Monarchia haditengerészetének egyetlen győztes csatája az első világháborúban.
1935 Megnyitották a moszkvai metró első szakaszát.
1955 Aláírták az osztrák Államszerződést, amely visszaadta Ausztria szuverenitását, a megszálló erők kivonása után az alkotmányban rögzítették Ausztria örökös semlegességét.
1972 Okinava szigete 27 év amerikai megszállás után ismét japán fennhatóság alá került.
1988 Megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból.
1991 Édith Cresson lett az első női francia miniszterelnök.
2014 New Yorkban megnyílt a 2001-es terrortámadás áldozatainak emléket állító Szeptember 11. Nemzeti Emlékmúzeum.
2021 Sikeresen landolt a Marson a Csu-zsung kínai marsjáró.

Május 15-én született

1567 Claudio Monteverdi olasz zeneszerző, az opera műfajának első mestere
1720 Hell Miksa jezsuita szerzetes, csillagász, ő számította ki először helyesen a Nap–Föld-távolságot
1773 Klemens Metternich államférfi, osztrák kancellár, diplomata
1859 Pierre Curie Nobel-díjas francia fizikus
1891 Mihail Bulgakov szovjet-orosz író, a Mester és Margarita szerzője
1909 James Mason Golden Globe-díjas angol színész
1913 Tóth Endre magyar-amerikai filmrendező
1925 G. Szabó Judit ifjúsági író 
1934 Kovásznai György festő, rajzfilmrendező
1937 Madeleine Albright, az Egyesült Államok első női külügyminisztere
1948 Brian Eno angol billentyűs, zeneszerző, producer
1949 Kollányi Judit Balázs Béla-díjas vágó
1953 Kolczonay Ernő világbajnok, olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó
1953 Mike Oldfield angol zeneszerző, gitáros, producer
1954 Gyarmati Andrea Európa-bajnok úszó, gyermekorvos
1957 Növényi Norbert olimpiai bajnok birkózó, kick-box világbajnok, színész
1977 Kolovratnik Krisztián magyar színész
1987 Andy Murray kétszeres olimpiai bajnok skót teniszező, 2013-ban 77 év után az első brit egyéni győztes Wimbledonban

Május 15-én halt meg

1157 Jurij Dolgorukij kijevi nagyfejedelem, Moszkva megalapítója
1833 Edmund Kean angol színész, korának legünnepeltebb Shakespeare-színésze, a realista színjátszás úttörője
1889 Pauer János székesfehérvári püspök, egyházi író, akadémikus
1904 Louis-François Cartier francia üzletember, ékszerész, óragyáros, a világhírű ékszerház alapítója
1924 Paul Henri Benjamin d’Estournelle de Constant Nobel-békedíjas francia politikus, a nemzetközi döntőbíráskodás szakértője
1974 Domanovszky Endre kétszeres Kossuth-díjas festőművész
2008 Willis Eugene Lamb Nobel-díjas amerikai fizikus
2003 June Carter Cash amerikai countryénekesnő, Johnny Cash felesége
2010 John Adrian Shepherd-Barron, az első bankjegykiadó automata, a mai ATM elődjének brit feltalálója
2014 Szécsényi Ferenc Kossuth-díjas operatőr, a magyar mozgókép mestere
2015 Fellegi Tamás újságíró, televíziós rendező 
2023 Robert E. Lucas Nobel-díjas amerikai közgazdász, a várakozások hipotézisének kidolgozója

#eztörténtma