Krausz Ferenc
Krausz Ferenc kapta a Magyar Szent István-rendet
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István-rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta.
Egy fővárosi lakóház tűzfalára került Karikó Katalin és Krausz Ferenc óriásportréja
A VII. kerületi Wesselényi utca 40. számú ház melletti falfelületen látható műalkotáson az olvasható, hogy Magyarként, a tudomány élvonalában, az emberiséget szolgálva.
Május 17-én történt
„Mindig elkápráztatott, ahányszor csak láttam szerepeiben, márpedig gazdag pálya volt az övé, sokféle alakítással modern vagy klasszikus darabokban. Magával ragadó lélektani ábrázolása drámában, komédiában egyaránt tökéletes volt, akkor is, ha kuplét adott elő, akkor is, ha Shylockot formálta meg” – jellemezte Szakonyi Károly Haumann Péter színművészt, aki 1941-ben született ezen a napon.
Film készül a Nobel-díjas magyar tudós életéről, sorozat a vízilabda-válogatottról
A Nemzeti Filmintézet televíziós produkciók gyártására szavazott meg támogatásokat, köztük Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus életét és munkásságát, valamint az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmekre. A mozis nézettségi rekordot hozó A nemzet aranyai című dokumentumfilmet követően sorozat dolgozza fel a Kemény Dénes vezette magyar férfi vízilabda-válogatott sikereit.
Nyomtatót és pipettát adtak a magyar díjazottak a Nobel-díj Múzeumnak
Hagyományosan minden díjazott adományoz egy számára fontos tárgyat a Nobel-díj Múzeumnak. Az idei Nobel-díjasok, köztük Karikó Katalin szerdán adták át adományaikat a stockholmi múzeumnak.
Krausz Ferenc részvételével megalakult a Kutatási Kiválósági Tanács
Kutatási Kiválósági Tanácsot hozott létre a Kormány annak érdekében, hogy erősödjenek a kiválósági alapú kutatási támogatások által kiváltott gazdasági és társadalmi hatások, valamint növekedjen a kutatói életpálya vonzereje.
Nobel-díj – Csák János: óriási dolog, hogy két magyar díjazott is van
Óriási dolog, hogy a Nobel-díj bejelentések első két napján magyar tudósokat ismertek el, Karikó Katalin biokémikus után Krausz Ferenc fizikust is – mondta Csák János kedden az MTI-nek.
Krausz Ferenc: „nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e vagy ez a valóság”
„Nem voltam biztos benne, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság” – mondta a nobelprize.org oldalon közzétett interjúban Krausz Ferenc Németországban élő magyar fizikus, akit kedden otthonában ért a hír, hogy két másik kutatóval együtt ő kapja idén a fizikai Nobel-díjat.
Magyar kutató kapja az idei fizikai Nobel-díjat
Krausz Ferenc Németországban élő, magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia fizikus és Anne L’Huillier Svédországban dolgozó, szintén francia fizikus kapja az idei fizikai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint.