kultúráért felelős államtitkár
A magyar kultúra végtelenül értékes
„Minden magyar ember figyelmét fel kell kelteni és meg kell nekik mutatni, hogy a magyar kultúra, a mi kultúránk végtelenül értékes” – fogalmazta meg Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának újonnan kinevezett kultúráért felelős államtitkára, akivel pályája kezdeteiről, színházigazgatóként szerzett tapasztalatairól és terveiről beszélgettünk.
A Kultúra Kormányzati Követei
Tizenkét év kultúrpolitikai programja volt a téma az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Örökség Műhely-sorozatának idei első rendezvényén. A június 21-én a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen a 2010 utáni Orbán-kormányok kultúráért felelős államtitkárai: Szőcs Géza, L. Simon László, dr. Hoppál Péter és Fekete Péter vettek részt.
Több pénz jut a kultúrára
Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára sajtótájékoztatót tartott a 2015-ös költségvetés államtitkárságot érintő vonatkozásairól, illetve ismertette a kulturális kormányzat legfontosabb célkitűzéseit is.
Holokausztról a könyvtárban
A „Nem középiskolás fokon…” ismeretterjesztő sorozat keretében Nagy István történész tartott előadást „A zsidóság története és a zsidókérdés Kecskeméten 1919-1944” címmel a kecskeméti Katona József Könyvtárban október 15-én. Az Országos Könyvtári Napok programjainak keretében megtartott rendezvényt Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.