Lehár Ferenc

Október 24-én történt

1948. október 24-én halt meg Lehár Ferenc, az egyik legnépszerűbb magyar operettszerző, összesen harmincegy operett – köztük A víg özvegy, a Luxemburg grófja, a Cigányszerelem és A mosoly országa – komponistája. Mivel Lehár Ferenc halálának napja és a másik nagy operettszerző, Kálmán Imre születésnapja egyaránt október 24., 2002 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar operett napját.

Lehár és Puccini dallamai a sanghaji Európa-napon

Horti Lilla drámai szoprán és Szappanos Péter tenor adott közös koncertet péntek este az Európai Unió és Kína közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulója, valamint az Európa-nap alkalmából a sanghaji belga főkonzulátus kertjében rendezett ünnepi esten.

Április 30-án történt

Ötvenegy éve – 1974. április 30-án – halt meg Szécsi Pál táncdalénekes. Szécsi Pál férfimanökenként kezdte, majd néhány számot elénekelt egy divatbemutatón, és felfigyeltek a hangjára. A közönség az 1967-es Táncdalfesztiválon ismerte meg a Csak egy tánc volt című dal előadójaként, és egyből az ország egyik legismertebb táncdalénekesévé vált. Később olyan slágerek fűződtek a nevéhez, mint a Távollét, a Kismadár, a Kósza szél, Gedeon bácsi és az Egy szál harangvirág. Mindössze harmincéves volt, amikor sokadik öngyilkossági kísérletét már nem tudták megakadályozni.

93 éves koreográfusa is követte A víg özvegy című balett operaházi betanulását

11 évvel az Erkel színházi bemutató után az Andrássy úton is bemutatja a Magyar Nemzeti Balett Ronald Hynd humorban bővelkedő, neoklasszikus koreográfiáját. Az angol balett nagy generációjának képviselője ezúttal is személyesen kísérte figyelemmel A víg özvegy betanítását, amelynek eredményeképp 2025. február 8. és 25. között négyes szereposztásban, tíz alkalommal látható Lehár Ferenc közkedvelt operettjének adaptációja.

Több amerikai városban tartottak Salute to Vienna újévi koncertet magyar művészek közreműködésével

Észak-Amerika hét városának kiemelt koncerttermében tartották meg szerdán a Salute to Vienna újévi koncertet számos magyar művész közreműködésével.

Október 24-én történt

1930-ban ezen a napon szentelték fel a szegedi fogadalmi templomot, amelynek építését az 1879-es nagy szegedi árvíz után, az újabb pusztító árvizektől való megmenekülésért fogadalomból, 1880. november 28-án határozták el a szegedi városatyák.

Nem volt zenés darab, amely ennél a magyar operettnél több pénzt termelt volna

A darabot bemutató színház igazgatója annyira nem hitt A víg özvegy című Lehár-operettben, hogy a raktárból szedte elő a díszletet és a jelmezeket.

Francia irónia, robbanó angol ritmus és bécsi romantika egyetlen színpadi műfajba sűrítve – mi az?

Természetesen az „ezüstkori” operett, amely az Osztrák–Magyar Monarchia minden szegletében a populáris városi kultúra egyik alapkövét jelentette.

Tíz zenés bemutató, ami után garantáltan énekelve megyünk haza

Dalolva szép az élet, vallják unisono színházi alkotók és nézők a szélrózsa minden irányában. Klasszikus operettektől a retró életérzésre építő musicalekig az évad legígéretesebb zenés bemutatóiból a magyar műveket ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Plakátkiállítás, századfordulós autók és ősbemutatók az idei LehárFeszten

Gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket augusztus 29. és 31. között a LehárFeszt nemzetközi operettfesztivál Révkomáromban, amelyet a tíz éven át nagy sikernek örvendő Lehár Nyár eseménysorozat továbbéléseként második alkalommal idén rendeznek meg. A háromnapos fesztivál öt helyszínen zajlik, az augusztus 13-án tartott sajtótájékoztatón pedig több, eddig be nem jelentett kísérőprogramot ismertetett Klemen Terézia főszervező.

Július végén Lehár Ferenc előtt tiszteleg a Budapesti Operettszínház

A Budapesti Operettszínház július 27-én a komáromi Monostori Erődben ad gálakoncertet, amelyen megidézi a város híres szülöttét, Lehár Ferencet. Olyan klasszikus operettek dallamai csendülnek fel az est során, mint A víg özvegy, A mosoly országa, a Luxemburg grófja vagy a Cigányszerelem.

Operettfesztivált rendez Lehár Ferenc szülővárosa

Révkomáromban három napon keresztül, augusztus 29. és 31. között a workshopok és a kiállítások mellett gálákkal és színházi előadásokkal várják a műfaj rajongóit.

Április 30-án történt

2018 óta április 30. a magyar film napja – arra emlékezve, hogy 1901-ben ezen a napon mutatták be az első magyar filmet, A tánczot, melyet Zsitkovszky Béla rendezett. Az Uránia Magyar Tudományos Színházban vetített felvételek egy tánctörténeti ismeretterjesztő előadáshoz készültek illusztrációként.

A mosoly országa bemutatójára készül a Szegedi Nemzeti Színház

Valódi csemegével várják Szegeden az operettek kedvelőit: Lehár Ferenc egyik legismertebb műve, A mosoly országa december 15-től Harangi Mária rendezésében látható a Nagyszínházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és tánckara közreműködésével.

Az operettkirály – Lehár Ferencre emlékezünk

Hetvenöt éve, 1948. október 24-én halt meg Lehár Ferenc, az egyik legnépszerűbb magyar operettszerző, A víg özvegy, a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem komponistája. 2020-ban az Operettkirály címmel jelent meg életrajza.

Október 24-én történt

1951. október 24-én született Orosz István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező, író (képünkön). A mai nap Kálmán Imre születésére és Lehár Ferenc halálára emlékezve a magyar operett napja.