Magyar Hollywood Tanács

Rófusz Ferenc is zsűrizni fog a Tony Curtis Nemzetközi Filmfesztiválon

A zsűri elnöke Szász Attila Balázs Béla-díjas rendező, a Hunyadi-sorozat egyik rendezője.

Ismét hollywoodi hírességek jönnek a Szalka Moziba

A Magyar Hollywood Tanács 2017 óta szorosan együttműködik Mátészalka várossal, az elmúlt nyolc évben számos programot szervezett meg a városban Tony Curtis és Adolph Zukor kapcsán.

Sándor Pál kapta az idei Adolph Zukor-díjat

Korábban olyan filmes szakemberek érdemelték ki az elismerést, mint Rófusz Ferenc, Deák Kristóf vagy Koltai Lajos.

Egész évben Tony Curtisre emlékezünk

Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke hivatalosan bejelentette, hogy a magyar származású színész születésének centenáriuma kapcsán Tony Curtis 100 Emlékévvé nyilvánították a 2025-ös évet.

Valakinek döbbenetesen sokat ért egy makett a Csillagok háborújából

Pénteken filmes ereklyéket árvereztek az amerikai Heritage aukciósházban, mely eseményen kalapács alá került egy miniatűr űrrepülőgép és Carrie Fisher bikinije is.

Rockabilly, autók és szakmai eszmecserék várhatók a Bujtor István Filmfesztiválon

Az idén 14. alkalommal látogatható Bujtor István Filmfesztivál 2024-ben új helyszínen, Keszthelyen várja az érdeklődőket. A találkozó szervezői a hollywoodi szuperprodukciókat vendégül látó Origo Filmstúdióban tartott sajtótájékoztatón ismertették a versenyprogramot és a kísérő rendezvényeket.

Felavatták a magyar gyökerű hollywoodiak falát Budapesten

Az eseményen jelen volt két magyar Oscar-díjas rendező, Szabó István és Rofusz Ferenc is.

Koltai Lajos és Roby Lakatos kapták az idei Adolph Zukor-díjakat

A Magyar Hollywood Tanács immár hetedik alkalommal rendezte meg Oscar-vacsoráját a Los Angeles-i díjátadó éjszakáján. A szervezet elismerését, az Adolph Zukor-díjat is itt nyújtották át.

Emléktáblát kapott Hajmássy Ilona színésznő Nagykőrösön

Hajmássy Ilona (Ilona Massey) 1910. június 16-án született Budapesten. Magyar színésznő, koloratúrszoprán operaénekes, televíziós előadó. Művészetének elismerése, hogy egyike azon magyaroknak, akik csillagot kaptak a Hollywoodi hírességek sétányán.

Emléknappal tisztelegnek a Szelíd motorosok operatőre előtt

A Magyar Hollywood Tanács ünnepi megemlékezést tartott Cecén, Kovács László szülőhelyén, a világhírű hollywoodi operatőr születésének évfordulója alkalmából.

Szabó István, Deák Kristóf és Presser Gábor kapta a Magyar Hollywood Tanács Adolph Zukor-díját

A 2016-ban megalapított Magyar Hollywood Tanács a magyar gyökerekkel rendelkező hollywoodi és a világon máshol is működő filmes világhírességek emlékét kívánja megőrizni, eredményeiket, sikereiket minél szélesebb körben akarja bemutatni.

Herendi Gábor Zukor-díjat kapott

A kitüntetést 2017-ben alapították olyan személyiségek elismerésére, akik a filmművészeti életben vagy a filmmel kapcsolatos más művészeti ágakban a magyar filmművészet hírnevét erősítő, komoly szakmai eredményeket értek el, illetve, akik életükkel példázták, hogy akaraterővel, az önmagunkba vetett hittel, elkötelezett munkálkodással az álmokat meg lehet valósítani.

KK, a világhírű fotóliterátus

A Szombathelyen született Kraszna-Krausz Andor azok közül való, akik nemzetközi hírnévre tettek szert, de szülőhazájukban alig ismerik őket. Azt is kevesen tudják róla Magyarországon, hogy a világ vezető fotóművészeti könyvkiadóját, a Focal Presst ő alapította. Születésének évfordulója alkalmából a Magyar Hollywood Tanács emlékestet szervezett tiszteletére.

Hollywoodi filmes alkotótábor

Mátészalka filmtörténetileg szimbolikusan alkalmas tábori helyszínnek bizonyult: Adolph Zukor, a világ egyik legnagyobb filmstúdiója, a Paramount Pictures alapítója itt tanult, itt végezte el az 1880-as évek elején a négy elemi osztályt, Tony Curtis édesapja pedig a városban született és innen vándorolt ki New Yorkba.